A bolygó nevet talál
Aki nevet ad a halott tengereknek,
s néma városokban gyújtja meg a lámpát
– messze még az őszi, ismeretlen gyermek,
ott keres, ahol már senki sem talál rád.
Pokolba a régen elfelejtett névvel:
más kultúra készül, romjain a Délnek.
Közeledik csendben, gyanakodva kémlel,
figyeli a gyermek, miről is beszélnek.
Mintha az üres táj megelevenedne:
„Jön majd egy alien, változó alakban,
emlékeztet régi, elképzelt nevekre,
általa lesz minden kevésbé lakatlan.”
A szabadnap vége – lassan tér magához.
Látni már az arcot, csodálkozva nézi,
szavak nélkül, ahogy úrrá lesz a káosz.
Arról, amiről kell, nem lehet beszélni.
