Kóbor kutyák áldozata

2013. szeptember 3., kedd, Közélet

Kóbor kutyák martak halálra egy négyéves gyereket tegnap Bukarestben, hatéves testvérét pedig megsebesítették. A tragédia egy park mellett fekvő, elhagyott telken történt: a rendőrség szóvivője szerint a négyéves gyereket a felismerhetetlenségig széttépték a kutyák, idősebb testvérét pedig a lábán harapták meg, de neki sikerült elszaladnia. A főváros második kerületének közleménye szerint az eset nem közterületen történt.

Bukarestben az áruházak parkolóit, parkokat és elhagyott telkeket falkákba ve­rődött kóbor ebek lepik el. Tavasszal a főpol­gármesteri hivatal egy határozatter­vezetben 5000 lejig terjedő bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik a kóbor kutyák rendszeres etetésével hozzájárulnak azok falkákba verő­déséhez, és ezáltal növelik az emberek elleni támadások kockázatát. Az állat­védők azonban eluta­sították a tervezetet, mert szerintük éppen a kóbor kutyák kiéheztetése ösztö­nözné a falkák kialakulását és agresszivitásuk növekedését. Szerintük a város­házának a kóbor kutyák ivartalanítására, illetve az állatok elhagyásának büntetésére kellene összpontosítania. „Eddig senkit sem állítottak bíróság elé, ami­ért kutyáját elkergette, pe­dig ez már öt éve bűn­cse­lekménynek számít Romá­niában” – hívta fel a figyelmet a Vier Pfoten állatvé­dő egyesület, mely szerint Bukarestben 45 ezer kóbor kutya csatangol az utcákon, közülük 25 ezer még nincs ivartalanítva. Tavaly 16 ezer embert haraptak meg kutyák Bukarestben – kö­zölte májusban a Hotnews.ro hírportál.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 786
szavazógép
2013-09-03: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

A mérgezett kincs

Demagógiával és gyávasággal vádolta Traian Băsescu államfő az illetékes döntéshozókat tavaly, mert szerinte 1997 óta vár jóváhagyásra az a verespataki aranykitermelés, amely Európa legnagyobb, és korántsem legbiztonságosabb ciános zagytározóját hagyná az utókorra. A várt nyereség ugyanis bevallottan a pillanatnyi – de már állandósult – költségvetési hiányok pótlására menne.
2013-09-03: Belföld - Váry O. Péter:

Belföldi hírek

Jellemtelen, hazug és korrupt
Nagy reményeket fektetett Victor Pontába, de rájött, hogy az „jellemtelen, hazug és korrupt”, és „ugyanazokkal a fondorlatokkal él, melyeket Adrian Năstase is használ” – jelentette ki Traian Băsescu. Az államfő a Brăilai-sziget területéből a Brăila Megyei Tanácsnak 3800 hektárt átutaló kormányrendeletet hozta fel példaként, mely nulla kategóriás, öntözött föld, és melyre „mindenféle sakál feni a fogát”.