Önismeretünk forrásainálA sokszínű Csere-tető

2013. szeptember 5., csütörtök, Faluvilág

Az uzoni Antal Béláról – aki a napokban töltötte be 74. életévét – több alkalommal írtunk lapunkban. Az önismeret, magunk és környezetünk állandó megismerésének embere, aki szabad idejében szülőfalujának környékét kutatja-tanulmányozza, és hihetetlen, hogy mennyi érdekességet, értéket tárt fel eddig kezdve a földtani megfigyelésektől a kövületekig.

  • Antal Béla: Ezt hoztam be a Cseréről. Albert Levente felvétele
    Antal Béla: Ezt hoztam be a Cseréről. Albert Levente felvétele

Kiváló ismerője a helytörténetnek, mezőnek-erdőnek, gombáknak, de még a madaraknak is. Segítségünkre volt, amikor az emlékfákról, öreg fákról szóló rejtvénysorozatunkat szerkesztettük, úgyszólván minden érdekli, ami a világon van. Értékes kis házi könyvtárral rendelkezik, de ha a szükség kéri, szóba áll a helybeli öreg emberekkel, hogy élő anyagot gyűjtsön önismeretünk, honismeretünk számára. Hozzánk küldött írását alább közöljük.
Amikor egy alkalommal az Óriáspince-tetőn jártam, valóban meggyőződtem, hogy az jó kilátóhely, ahonnan az egész Alsó-Háromszéket látni lehet. Csakhogy ezek a hegyek lábánál felmagasuló dombtetők mind-mind jó kilátóhelyek. Számomra ilyen az általam nagyon szeretett és sokat járt Csere, az Uzon mögötti Csere-tető, amelynek lábánál egyfelől Lisznyó, mögötte Sepsimagyarós terül el. Az én falum felőli résznek a neve Uzoni Csere. Ez az én Pince-tetőm. Nincsen olyan hét, hogy ki ne sétálnék oda. Tetejéről jól látszik Sepsiszent­györgy és a mögötte húzódó hegyek. Észa­kon látom innen a Bükszád feletti Csomádot és a Bodoki-havasokat. Bal kezem felől, ha tiszta a levegő, szépen látni a brassói hegyeket s annak folytatásában a Fogarasi-havasokat is. Megfigyeltem, hogy sok turis­ta jön fel a Csere-tetőre, nemcsak környékbeliek, hanem brassói jelzésű kocsik is.
Sok érdekességet rejteget ez a hely. A Csere árkában a köveket-kőzeteket tanulmányoztam, és haza is hoztam egy nagy, frissen felfeszített darabot, amely tele van ősnövénylenyomatokkal (képünk). Lehet, hogy éppen annak a hegységnek a része, amely mélyen Uzon alatt fekszik a földben. Megfigyeltem egyszer egy olyan fúrást, amelyet itt, Uzonban fúrtak. Még 100 méter mélyen sem érte el azt a kőpalaréteget, ami itt fenn, a Cserén a felszínen található. Van egy könyvem, amely a régi növényeket mutatja be. Próbáltam is összehasonlítani azokat, amelyeket a Cserén találtam, a könyv­ben levő képekkel. A föld mélye engem nagyon érdekel. A juhoknak valami víztárolót ástak a Csere alatt a nagy aszályban a nyáron. Oda is elmentem, hogy lássam, milyen a réteg a talaj alatt. Sárga agyag volt, fehér mészgömböcskékkel. A termőtalaj ott csak olyan vékonyka, s gondolom, hogy nem nagyon jó minőségű. Pedig a régiek minden talpalatnyi földet kihasználtak. Soha nem hittem volna, hogy a Csere oldalát művelték. Követtem a szemeimmel a hegy oldalában azokat a lépcsőzetesen-teraszosan kialakított csíkföldeket, amelyeket a hosszas szántások alkalmával alakítottak ilyenné. Biztos, hogy sok sárga, nehéz agyagos földet kellett megmozgatni az ekével, amelyre aztán sok istállótrágya kellett. Ma ezek a területek mind legelők. Az agyag alatt biztos, hogy ott van az a szürke agyag, amiben sok megkövesedett csigát kaptam a Feketeügy mart­jában, s abból vittem a múzeumba is.
A négyéves magyar világban egy katonai megfigyelőt építettek a Csere-tetőn, ők is tudták, hova kell egy ilyent felszerelni. Azt később a román katonaság is használta. Én még arra is emlékszem, hogyan szálltak le a hegy tetejére az egyszárnyú repülőgépek. A hetvenes-nyolcvanas években a Csere tetején tartották meg a sárkányrepülő-versenyeket. Teli volt a tető sátrakkal, ahová még a lacikonyhákat is felszerelték. Most meg­építettek oda egy meteorológiai megfi­gye­lőt, a tetejében szélirányjelző található. Vajon miért nem újítják fel a sárkányvitorlázók azt a szép régi szokást? Még arra is gondoltam, hogy a Cserének az oldalában ki lehetne alakítani két sílesiklópályát: egyiket Uzon irányába, a másokat a Rétyi Nyír irányába. Remek hely az, csak az tudja, aki egyszer életében felment oda... Itt lehetne megrendezni a Háromszéki Napo­kat, és miért ne, építeni ott egy menedékházat. A Csere árkában, a csendben, a nagy bozótban még Medve koma is jól érzi magát. Hallottam én az ő hangját. Az árok martján egy szilvafa volt, mind letépte, összehasogatta!

Közreadja: Kisgyörgy Zoltán
 

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 437
szavazógép
2013-09-05: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Ojtoz nem a világ vége

Ojtozt szinte telepnek, munkástelepnek, kolóniának lehetne nevezni falu helyett. Nincs itt mezőgazdasági terület, jelentős marha- és juhállomány. A deszkagyári fizetés, az időszakos erdőkitermelés némi hozadéka, az idősebbek nyugdíja az, ami a mindennapi élet megtartója ezen a négyszáz lelket számláló településen, no meg az út menti kereskedelem, pontosabban a háziipar, mert ritka az a kapu, amely előtt ne sütnék a kürtőskalácsot és ne árulnák a házikenyeret. Takaréklángon a telep élete, közel tíz fiatal kényszerült külföldi munkavállalásra.
 
2013-09-05: Gazdaság - B. Kovács András:

Cserkészeink Ócsán: tábor és fesztivál

Kemencemelegben, hét ágra tűző, kánikulai napsütésben érkezett meg augusztus 11-én a Nemzeti Nagytáborba a négyszáz erdélyi cserkész, köztük a százhúsz háromszéki, akiknek indulásáról beszámoltunk már lapunkban. A Magyar Cserkészszövetség  fennállása századik évfordulójának megünneplésére megtartott jubileumi nagytábor Ócsa határában verte fel sátrait, a fővárosi agglomeráció déli végein, úgyszólván az ország földrajzi közepén vagy annak közelében. Az érkezés után rögtön megkezdődött a hatalmas, háromszáz hektáros pusztai akácerdő jótékony árnyékot tartó lombjai alá vonulás, az altáborokat egymástól nemegyszer félórás távolságra építették fel az öt cserkészkorosztály tagjai.