Hét Kovászna megyei civil szervezet, mely fogyatékkal élők gondjaival foglalkozik, érdekeiket képviseli, illetve tevékenysége kiterjed e kategória gondozására is, a közös fellépés érdekében tanácskozó testületet hozott létre Sepsiszentgyörgyön.
Soron lévő csütörtöki ülésükre, bővítés céljából, más hasonló célú szervezeteket is várnak. A tanácskozótestületbe tömörülő egyesületek és alapítványok együtt kívánnak működni a megyei és helyi érintett intézményekkel, önkormányzatokkal a fogyatékkal élő személyekre vonatkozó törvények hatékony érvényesítése, életkörülményeik, valamint az őket érintő szolgáltatások minőségének javítása érdekében. A testület tagjai kezdeményezik egy helyi pályázati alap létrehozását, mely hozzáférhető lenne az említett területen működő civil szervezetek számára. A januári alakuló ülésen részt vettek a Diakónia, a FER, a Fény Alapítvány, valamint a nem látók és a mozgássérültek helyi, illetve megyei szervezete, a Máltai Segélyszolgálat és a fogyatékkal élők hozzátartozóinak egyesülete képviselői, akik említett kérdések mellett összegezték a legfontosabb javaslataikat, és továbbították a helyi önkormányzat szociális szakbizottságának. (fekete)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.