Herec-vár
Málnás déli végétől  mintegy 1 km-re, az Oltba ömlő Herec-pataktól délre, a málnási vasútállomás fölött emelkedik a 706 méter magas Vártető nevű hegyláb, melynek csúcsát Árpád-kori vár romjai koronázzák. Az észak–dél tengelyű, ellipszis alapú, kúp alakú magaslatot keskeny hegynyak köti a Bodoki-tető felől lefutó gerinchez, nyugati oldalán meredeken emelkedik, míg a Herec-patak felé enyhébben lejt.
A hegytetőn ovális alaprajzú, 185×75 m területű vár falmaradványai találhatóak. A ma helyenként 1,50 méter magas, 2 méter vastag, helyben kitermelt, faragatlan, viszonylag kis, lapos homokkődarabokból, sok meszet tartalmazó habarccsal rakott várfalak eredetileg 5–6 méter magasak lehettek. Felső részét a középkori váraknál megszokott lőréses pártázat és gyilokjáró koronázta. A vár kincskereső gödrök által szabdalt belsejében nem figyelhető meg semmilyen épületnyom vagy víztározó helye.
Az erődítmény bejárata a hegynyak felőli (keleti) oldalon, a megközelítőleg négyzet alaprajzú, 9×9,50 méter alapterületű kaputoronyból nyílt. A 2,50 méter falvastagságú torony, amelynek falai ma is 2,50–3 méter magasak, egyszerre épült a várfallal, és a körülötte látható nagy mennyiségű kőomladék alapján többemeletes lehetett.
 A várat a nyugati oldal kivételével, ahol a meredek hegyoldal miatt nem volt rá szükség, 10 méter széles és 3,50 méter mély védőárok övezi. Az árkot a déli és az északi oldalon egy másik, kisebb méretű árokkal megkettőzték.
A Herec-vár első szakszerű leírása Orbán Balázstól származik, aki viszonylag pontosan mérte fel formáját és méreteit, oly­annyira, hogy utóbb a várral foglalkozó szerzők jó része megelégedett adatainak megismétlésével. Orbán a várat a Mikó család tulajdonának tartotta, pusztulását az oltszemi kastély építéséhez kötve.
Az első – és mind ez idáig egyetlen – rendszeres régészeti kutatást Székely Zoltán végezte 1976-ban. Az ásatás során egy, a kaputorony járószintjén, az omladék alatt előkerült II. András- (1205–1235) dénár kivételével semmilyen, a középkorra keltezhető leletanyag sem került a felszínre, viszont sikerült megállapítani, hogy a vár területe a kora vaskor folyamán lakott volt.
Jelenlegi ismereteink sze­rint a Herec-vár a 13. század első felében lehetett használatban, azt azonban, hogy a 12. század második felében vagy már az 1220-as, 1230-as években, a Sepsiszék bete­lepítése utáni időszakban épült-e, a rendelkezésünkre álló adatokból nem lehet megállapítani.
A vár középkori szerepe is vita tárgyát képezi a kutatók között. Egyesek a környező falvak (Málnás, Sepsi­bodok és Oltszem) mentsvárának tartják, míg mások a Mikó család várát látják benne, de létezik olyan vélemény is, amely szerint a Vár­tetőn az Árpád-korban egy királyi határvár emelkedett.
A Herec-vár mentsvárként való értelmezése nem igazán fogadható el, ugyanis ha a Háromszéki-medence északi végében a közösségek mentsvárat emeltek, akkor hasonló erődítményeket kellene találnunk a terület más, támadásoknak még inkább kitett részein is. Ilyenek azonban nem léteznek.
Annak ellenére, hogy a várat a hagyomány a Mikó családhoz köti, és ez alapján az ő mentsvárukként tartják számon, szintén kételyek me­rülnek fel. Egyrészt azért, mert a vár területe megoszlik két falu között (Málnás és Oltszem határa pontosan megfelezi területét), ugyanis amennyiben a Mikók birtokában lett volna, gondoskodtak volna arról, hogy saját birtoktömbjükhöz tartozzék.
Ugyancsak kétséges, hogy szükségük lett volna a Mi­kóknak egy, a településtől két kilométerre fekvő, nehezen megközelíthető erő­dítményre, amikor rendelkezésükre állt – minden bi­zonnyal ezért is választották udvarházuk helyéül – a római castrum maradványa, amely a 18. század végén még létező, betemetetlen kettős árokrendszerével, valamint leomlott, de feltehetőleg a berecki castrumhoz hasonlóan zömök sáncként fennálló falaival elegendő védelmet nyújthatott számukra. Annak ellenére, hogy a sepsiszéki székelyek 1342-ben feldúlták a Mikók oltszemi udvarházát, nagyobb haszonnal járt volna számukra azt megerősíteni, mint egy távolabb fekvő mentsvárat felépíteni és fenntartani. Ezenkívül kétségesnek tűnik, hogy Sepsiszék közössége, amely a 14. század folyamán többször – néha erőszakkal is – fellépett a Mikók terjeszkedése ellen, eltűrte volna, hogy azok a szék területén egy várat emeljenek. Eszerint a Herec-vár csak annyiban hozható kapcsolatba a Mikó családdal, hogy kastélyuk építésekor a vár falaiból nyerték a szükséges kőanyagot.
Végezetül sokkal inkább elképzelhető itt egy királyi vár megléte (az a kijelentés, hogy a király nem építhetett Székelyföldön várakat, a romantika szüleménye, és egy 1492. évi oklevél félreértelmezésén alapszik), de azzal a kitétellel, hogy ennek az erődítménynek, a határoktól távol lévén, nem volt közvetlen határvédő szerepe. Az viszont nem zárható ki, hogy egykor egy délről, a Bodzai-szoros irányából Erdély belsejébe haladó utat őrzött. Magaslati elhelyezkedése mindenképpen megfelel e célnak, ráadásul egy olyan, a kora vaskor folyamán a Bodoki-hegységet keresztben átvágó úton fekszik, amelynek középkori használata eléggé valószínűsíthető.
Amennyiben az utat ellenőrizte, megmagyarázható lenne a leletanyag teljes hiánya, ugyanis az 1241–42. évi tatárjárás után az új védelmi koncepció a  szorosokat lezáratta, az azokon áthaladó utakat felhagyták, így a vár elveszítette jelentőségét, és az enyészeté lett.

Kincsás-vár
Sepsibodoktól északkeletre, az 1194 m magas Bodoki-tető délnyugati oldalán, az 1053 m-es Kincsás-tető platóján állnak a Kincsás-vár romjai.
A lekerekített sarkú háromszög alakú, mintegy 400×300 méter alapterületű erő­dítmény hossztengelye észak–dél irányú. Falak nyomai nem figyelhetőek meg, a belterületet egy zömök, trapéz átmetszetű földtöltés övezi, melynek külső oldalát árok erődíti. A vár legmagasabb pontján egy nagyméretű gödör található, amelyről azonban nem dönthető el, hogy építmény (torony?) maradványa vagy csak egy nagy­méretű kincskereső gödör.
Az 1950-ben lezajló régészeti kutatás átvágta a földtöltést, benne azonban csak egy „szárazon”, habarcs nélkül rakott kőfalazatot talált. Az ekkor talált leletanyag kora vaskori cserepekből állt, középkori lelet nem került a felszínre. Az erődítményt ennek ellenére Háromszék középkori erődítményei közé sorolták, mivel környékéről egy egyenes pengéjű, kétélű kard került elő.
A Kincsás-vár egyes vélemények szerint nevét a területén zajló kincskeresés következtében nyerhette. Ez alapján a Kin­csás név a „kincsásás” megrövidült alakja. Az egyetlen várra vonatkozó oklevél, Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem 1592-ben Gyulafehérváron kiállított adománylevele, a várat Kincsásás vára néven említi. Nem zárható ki az sem, hogy az erődítmény időközben „Kincses”-re rövidülő nevét a helyi nyelvjárást nem ismerő adatgyűjtők „Kin­csás”-nak hallották, és így jegyezték le.
A várat valamikor az őskor folyamán, a Kr. e. 1. évezred első felében, a korai vaskorban építették. Nem zárható ki, hogy abban az időszakban egy hatalmi központ emelkedett itt, amely egyúttal a Csernáton-patak völgyéből, a Hegyes-tető környékéről kiinduló, a Bodoki-hegységen keresztül az Olt völgye felé haladó útvonalat is ellenőrizte.
A középkor folyamán a még ma is viszonylag jó karban levő erődítményt feltételezhetően mentsvárként használhatták, legalábbis addig, míg a környező falvak el nem kezdték megépíteni templom körüli erődítményeiket. A mentsvár szerep konkrét leletanyag hiányában egyelőre csak feltételesen fogadható el, a Kincsás-vári kard ugyanis nem az erődítményből, hanem annak tágabb környékéről került elő. Földbe kerülése kapcsán még az is feltételezhető, hogy nem a várba visszavonuló falusiak vesztették el, hanem az ellenség elől sebesülten menekülő, az erdőben elpusztult harcos felszereléséhez tartozott.