Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Mikor meghalt, minden vagyonát egyetlen fiára hagyta. Nem volt az egyéb, mint egy bocskor, egy dió és egy köpönyeg. Felvette a fiú a bocskort, magára terítette a köpönyeget, és zsebre vágta a diót. Gondolta, elmegy világot látni, szerencsét próbálni. Aztán, ha megéhezik, majd előveszi a diót és megeszegeti. Ám ahogy ment, mendegélt, észrevette, hogy az emberek észre sem veszik.
– Vajon miért néznek át rajtam? Talán szakadt a köpönyegem? Szegényes a gúnyám?
Gondolta, próbát tesz. Épp jött két asszony a mezőről. Beszélgettek. A legény meg átment köztük. De azok rá sem hederítettek. Nem látták. Ekkor jött rá a legény, hogy milyen értékes ajándékot hagyott rá az édesapja.
– Vajon mit tud a bocskor? Hátha annak is van valami tudománya? Próbára teszem.
A gondolatot tett követte. Így szólt hangosan:
– Bocskor! Vigyél fel annak a diófának a tetejére!
S lássatok csudát! Abban a szempillantásban felszaladt a diófa tetejére.
– Jaj! Mi lesz velem? Gyorsan utasítom a bocskort. Hé, te bocskor, vigyél vissza azonnal a diófa alá!
Még szinte ki sem mondta, máris ott állt a diófa alatt.
– Nocsak! Ez is értékes ajándék! – nézett örömmel a bocskorára.
No de a diócskát nem merte még kibontani. Ezzel a két ajándékkal is sokra viszi. Vígan lépkedett tovább. Ment egyenest a királyi palotába. Bezörgetett a palota ajtaján, és jelentkezett szolgálatra. A király felfogadta szívesen, mert nagy szüksége volt épp katonára. De nem ám azért, mert veszélyben forgott a vár, hanem azért, mert minden katonája a királykisasszonyt kereste szüntelen. A király lányának az volt a szokása, hogy elbújt, és napokig elő sem került. Hiába keresték, hiába kutatták. Bánatos volt a király, mert nagyon szerette egyetlen leányát, és féltette őt. Most is éppen az egész udvar a királykisasszonyt kereste, így hát jól jött a segítség. A legény a hátára terítette a köpönyeget. Lábára húzta a bocskorát, és így parancsolt:
– Hipp-hopp, legyek azonnal a királylánynál!
Abban a pillanatban a legmagasabb vártorony legeldugottabb kis szobácskájában termett. Ott volt a királylány. De az olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. S mit hallott? Sírdogált a királykisasszony. Épp a galamboknak panaszolta szíve fájdalmát:
– Ó, drága galambok! Milyen jó nektek, hogy szabadon jártok-keltek a világban! Lám, én itt, a palotában csak rab vagyok. Soha el sem hagyhatom a várat. Apám nem enged szabadon. Rab madár vagyok díszes kalitkában.
Nagyon megsajnálta a legény a királylányt. Nem fedte fel magát, hanem halkan odasúgta a csodabocskornak:
– Hipp-hopp, legyek azonnal a királynál!
A következő pillanatban ott állt a trónteremben. Szépen levette magáról a csodaköpönyeget, és láthatóvá lett. Odalépett a királyhoz, és így szólt:
– Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél életemmel, rendelkezzél hű szívemmel! Megmondom én, hogy hol van a királykisasszony.
– Hol? Hol? Ezer arany üti a markod, ha megmondod!
– Elárulom, de nem az ezer aranyért, hanem a királykisasszony kezéért.
– Nagy árat kérsz érte! Miért kell neked a királylány?
– Azért, felséges királyom, mert nagyon megszerettem.
– Neked adom a kezét, ha ő is úgy akarja. De tudd meg, hogy nagy veszélyben van a királykisasszony. Megjósolták nekem, hogyha kilép ebből a palotából, elragadja egy sárkány, és soha többé nem láthatom.
A legény megígérte, hogy megóvja a királylányt minden bajtól. Csak adja neki a király a kezét. Utasította a csodabocskort, hogy legyen azonnal a királykisasszonynál a toronyban. Most azonban szépen bekopogtatott az ajtón.
– Ki az? – kérdezte a bús királylány.
– Én vagyok az, aki megment téged a keserű rabságból.
Ezt hallva a királylány azonnal kinyitotta az ajtót. Nagyon megtetszett neki ez a bátor legény. Szíves örömest a felesége lett. Csaptak hét országra szóló lakodalmat. A lakodalom után felvette a legény a csodabocskort. Magához ölelte a kedves feleségét, és parancsolt a bocskornak:
– Hipp-hopp, azonnal legyünk a világ legszebb helyein!
Így járták be a világot. Nagyon boldog volt a királylány, hogy olyan legényt kapott, aki minden kívánságát teljesíti. Örült a szabadságnak. Örült a sok csodálatos látnivalónak. Mégis egy napon épp aludt a férje, amikor csendesen ellopta a bocskort és a köpönyeget. Felvette a bocskort. Magára terítette a köpönyeget, és hipp-hopp, eltűnt. Az ifjú férj, mikor felébredt, kereste mindenhol a feleségét, de nem találta.
Nagyon elszomorodott. Hol keresse? Merre találja? Nincs semmije! Nincs senkije ezen a világon! Keservesen sírni kezdett. Épp így kesergett, amikor zsebkendőért nyúlt a zsebébe, hogy könnyeit letörölje, és mit talált ott? A diót, amit apjától örökölt.
– Ha a bocskor és a köpönyeg varázserejű volt, talán ez a dió is az – gondolta. Azzal feltörte a diót. S mi történt? Halljatok csudát! A dióból előugrott egy pici kis manócska.
– Mit parancsolsz, édes gazdám? Teljesítem a kívánságod.
– Jaj de jó, hogy itt vagy, kicsi manócskám! Eltűnt a feleségem. Elvitte a csodabocskort és a láthatatlanná tevő köpönyeget. Ha meg nem találom, elfogy az életem gyertyája a nagy bánatban. Nélküle semmit sem ér az életem!
– Ne keseregj, kedves fiú! Segítek. De tudd meg, hogy csak egyetlen kívánságod teljesíthetem, azután diófává válok, és többé engem nem látsz.
– Semmi másra nem vágyom, mint az én kedves feleségemre!
– Rendben van. Fogd meg a kezem, és csukd be a szemed, mert olyan gyorsan repülünk, mint a gondolat.
A legény szót fogadott. Amikor kinyitotta a szemét, azt látta, hogy az ő kedves felesége épp a delfinekkel játszik a tengerben.
– Jaj de jó, hogy látlak, kedves feleségem!
– Jaj de jó, hogy látlak, kedves férjem!
– Miért mentél el, édes feleségem?
– Azért, mert szerettem volna egyedül is világot látni.
– Hát nem szeretsz engem annyira, hogy velem láss világot?
– Már hogyne szeretnélek! De a palotában sohasem lehettem egyedül. Vágyódtam a szabadságra. Vissza is akartam menni hozzád, csak egy kicsit kívántam a világot egyedül is látni. Meg tudsz nekem bocsátani?
Megölelték, megcsókolták egymást. Magukra terítették a láthatatlanná tevő köpönyeget, és kiadták a parancsot a bocskornak:
– Hipp-hopp, legyünk újra a királyi palotában!
A király nagyon megörült, hogy újra láthatja a kedves leányát és a férjét. Nekik is adta egész birodalmát. A legény jó király lett. A leány jó királynő. Szerette is őket az egész ország. Máig is élnek boldogan, szeretetben, ha meg nem haltak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
