Szigorodó iskola

2013. szeptember 9., hétfő, Közélet

Számos újdonsággal kezdődik egy hét múlva az új tanév, a szigorításokat, változásokat Remus Pricopie oktatási miniszter jelentette be.
 

A legjelentősebb módosításra a most nyolcadikot kez­dők számíthatnak, a középiskolai felvételi osztályzatában 75 százalékban számít majd a képességvizsga eredménye, és csupán 25 százalékban az általános iskolai négy év (V–VIII.) átlaga.
Eddig ez az arány 50–50 százalék volt. A miniszter szerint azért van szükség erre a lépésre, mert 25 megyében (köztük Háromszéken is) az oktatási egységek majd 60 százalékában 2–2,5 jegynyi különbség volt a négy év átlaga és a vizsgaeredmények között. Hat megyében még ennél is nagyobb volt az eltérés.
Próbálnak érvényt szerezni a kö­telező tízosztályos oktatásnak is, csökkenteni az iskolaelhagyók számát, már idén ősszel pénzbírsággal sújtják azokat a szülőket, akik nem íratják be gyermeküket kilencedik osztályba. A megyei tanfelügyelőségek feladata lesz minden esetet külön kivizsgálni, és számon kérni a szülőket, a pénzbüntetést akkor alkalmazzák, ha ez az eljárás sem vezet sikerhez.
Sűrűsödik az év közbeni tudás­fel­mérők száma is, ettől az évtől országos szintfelmérő teszten kell részt venniük a második, negyedik és hatodik osztályos tanulóknak, már XI. végén próbaérettségit tartanak a diákoknak, a végzősök számára pe­dig tanév elejétől meg kell szervez­ni az érettségi felkészítő külön­órákat.
Pricopie azt is bejelentette, hogy az iskolák őrzését többé nem bízzák magán őrző-védő cégekre, az új tan­évtől a csendőrség és a rendőrség kö­zös alakulatai biztosítják a rendet és fegyelmet a romániai tanintézetekben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-09-09: Közélet - Bokor Gábor:

Textilbe szőve, bronzba öntve (Felavatták Gazdáné Olosz Ella szobrát)

Újabb köztéri mellszoborral gyarapodott Kovászna központi parkja. Tegnap avatták a Gazdáné Olosz Ellának emléket állító szobrot – szinte pontosan egy évvel azután, hogy a városi művelődési házban megnyitották alkotásainak állandó tárlatát. A leleplezésen több százan vettek részt – bizonyítva, hogy az 1993-ban elhunyt textilművész maradandót hagyott maga után szőtteseiben, emberi mivoltában is. Nemcsak a kovásznaiak lelkébe írta be magát, egész Európában ismert volt, hírnevet szerzett – mondta megnyitóbeszédében a kovásznai városi művelődési ház igazgatója, Czilli Balázs.
 
2013-09-09: Közélet - Váry O. Péter:

A dal, ha magyar

Idén épp a pulzArt fesztivál idejére esett a magyar dal napja, így hát az erre az alkalomra összeállított előadás is a rendezvénysorozat részévé vált. A 2008-ban Presser Gábor Kossuth-, Erkel Ferenc-díjas zenész által kezdeményezett magyar dal ünnepéhez immár második éve csatlakozott Sepsiszent­györgy, idén egyetlen határon túli helyszínként.