Késik a reformPangás a tankönyvpiacon

2013. szeptember 11., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Ha nem is hétmérföldes, de pontosan hétéves űr tátong az új tankönyvek kiadása terén, amit még a 2011 januárjától érvényben levő oktatási törvény sem tudott kimozdítani a mélypontról annak ellenére, hogy a jogszabály azt is előírja, milyen ütemben cserélik ki a régi programokat és könyveket. A hétfőn kezdődő tanév sem hoz újat, a tankönyvkiadók csupán az elrongyolódott könyvek pótlását célzó utánnyomásra kaptak némi megrendelést.
 

Az 1990 elÅ‘tti, állami monopóliumot jelentÅ‘ tankönyvkiadás  az 1997-ben megkezdett pályáztatással ért véget, amikortól a magántulajdonban levÅ‘ könyvkiadók is részt vehetnek a tankönyvek kiadásában. A pályázatokra a kiadók jelentkezhettek, Å‘k választottak tankönyvírót az adott tantárgyra, és ha nem is gazdagodtak meg ebbÅ‘l (kivéve a politikai pártok támogatását élvezÅ‘ kiadókat), biztos bevételt jelentett az állami megrendelés, és emelte a vállalkozás tekintélyét is.
Az első négy esztendőben világbanki támogatással készültek az új tankönyvek, lecserélődött egy teljes rend, első osztálytól tizenkettedikig. 2000 és 2006 között a kormány saját költségvetéséből finanszírozta a tankönyvkiadást, az elemi osztályok megkapták a második tankönyvcsaládot is. A sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó említett időszakban tizennyolc címet tartalmazó tankönyvflottát juttatott piacra, hét éve ellenben, a többi kiadóhoz hasonlóan, csak az elhasznált, régi könyvek pótlására kap állami megrendelést.
Idén 226 ezer lej jutott Háromszék­nek az elrongyolódott tankönyvek kicserélésére, a beszerzés is megtörtént, a könyvek tegnapig száz százalékban megérkeztek, mégis foghíjas a tankönyvállomány, mert az elsősöknek idéntől új tankönyvből kellene tanulniuk, ugyanis tavaly az előkészítőben már jó néhány fogalommal találkoztak, ami az elsősöknek írt régi tankönyvekben is szerepel. A jelenlegi állás szerint csak a mostani előkészítő osztályosok kapnak jövőre új program szerint megírt elsős tankönyveket, azt ellenben még most sem tudni, mikor készülnek el a nemzeti kisebbségek számára a sajátos román nyelv és irodalom tankönyvek, a fordítások helyett magyarul megírt földrajz- és történelemtankönyvek.
Hogy mit hozott a sokéves kiesés a tankönyvpiacon? A tankönyvírók le­szoktak arról, hogy kövessék a több­szörösen közvitára bocsátott programokat, eltávolodtak az ilyen irányú szellemi műhelyektől, a kisebb kiadók egy része bebukott. Akik más jellegű kiadványokat is nyomtatnak, azok túlélték, és aprópénzért elkészítik a kis pél­dányszámú utánnyomást annak reményében, hogy előbb-utóbb újból kinyílik a tankönyvpiac.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 789
szavazógép
2013-09-11: Magazin - :

Ünneplik a hazai Aranyoroszlánt (Velencei filmfesztivál)

Bernardo Bertolucci zsűrielnök meglepetésének nevezték a vasárnapi olasz újságok a 70. velencei filmfesztivál eredményét, az Aranyoroszlánt ugyanis Gianfranco Rosi olasz rendezőnek a római körgyűrűről forgatott dokumentumfilmje kapta.
 
2013-09-11: Pénz, piac, vállalkozás - Demeter Virág Katalin:

Szakmai tömörülések ­megalakulását bátorítják (Kereskedelmi kamara)

Számítástechnikában és kommunikációban érdekelt helyi vállalkozók kezdeményezése nyomán alakult meg a napokban a megyei kereskedelmi és iparkamara új alosztálya.