Ügyvezetőképzés indul Kezdőcsomag a vállalkozások jégpályáján

2013. szeptember 11., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Aktív vagy leendő ügyvezetők, érdeklődők számára szervez idén ősszel hiánypótló képzést a háromszéki kereskedelmi és iparkamara. A húszórásra tervezett ügy­vezetőképző tanfolyam előadói közintézmények vezetői, pénzügyi, munkaügyi és környezetvédelmi szakembe­rek, de ügyvédtől, banki tanácsadótól, kommunikációs szaktanácsadótól, valamint európai és hazai pályázatok szakértőjétől, közgazdásztól is tanulhatnak a jelent­kezők.

Ma Romániában bárki tevékenykedhet vállalkozás ügyvezetőjeként, a szükséges ismeretek hiánya ellenére is, a kapcsolódó feladatokra pedig senki nem készíti fel az érintetteket – vázolta a jelenlegi tényállást Édler András. Az iparkamara elnöke rámutatott: Németországban például kötelező egy hasonló jellegű szakképzésen részt venniük a leendő ügyvezetőknek, ő maga pedig a kamara országos vezetősége előtt is felvetette a képzési rendszer honosítási ötletét. S bár a tanfolyam bizonyos költségekkel jár, annak összege jelentősen alacsonyabb, mint az ismeretek hiá­nyából adódó bírságoké – jegyezte meg Édler.
A kamaraelnök hangsúlyozta, közintézmények vezetőit – pénzügy, cégbíróság, munkaügyi felügyelőség – vonták be kezdeményezésükbe, ezzel is próbálják elősegíteni az intézmények és vállalkozók közti kommunikációt, egészséges kapcsolat kialakítását. Az október elsején rajtoló tanfolyam résztvevői a legrelevánsabb és gyakorlati információkat éppen azoktól szerezhetik meg, akik többéves tapasztalatuk révén birtokolják azokat – fűzte hozzá Bodor Tünde megbízott szervező, aki úgy értékelte, a tanfolyam „jó kezdőcsomag lehet a vállalkozások jégpályáján”. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 790
szavazógép
2013-09-11: Pénz, piac, vállalkozás - Demeter Virág Katalin:

Szakmai tömörülések ­megalakulását bátorítják (Kereskedelmi kamara)

Számítástechnikában és kommunikációban érdekelt helyi vállalkozók kezdeményezése nyomán alakult meg a napokban a megyei kereskedelmi és iparkamara új alosztálya.
2013-09-11: Pénz, piac, vállalkozás - :

Hírbörze

Meghosszabbított kampány a helyi termékekért
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által indított Helyi termék – Fontos nekem! kampány időtartamát egy héttel meghosszabbították, ugyanis szerverhiba miatt nem tudták fogadni a múlt héten beérkezett leveleket, értesített Furus Levente prog­ramfelelős.