Lapjukban a kedden megjelent, Fejetlenül túrják fel az utcákat című írásra szeretnénk reagálni a kézdivásárhelyi 26. udvartér lakói egy részének a nevében.
Sajnos, az írásban benyújtott, majd szóbeli kérések ellenére problémáink még részlegesen sem oldódtak meg. A múlt év júniusában átiratban figyelmeztettek a városházáról, hogy „közelebbről befejeződnek az udvartérben a víz- és csatornázási munkálatok, az útburkolat elkészítését is lehetővé téve”. Most, 2013 őszén az útburkolat elkészítése, az udvartér kockakövezése elkezdődött, de amint azt már akkor jeleztük, esőzéskor bokáig érő vízben, sárban próbáltuk a saját otthonunkat megközelíteni, mivel az esővíz elvezetése csak részlegesen oldódott meg. Az udvartér jelenlegi szintje viszont – amennyiben így marad – nem az ott lakók életkörülményeit fogja javítani, hanem erősíti az évek alatt átélt kellemetlenségeket, a víz az udvartérből az udvarunkra és pincénkbe folyik be, vagy a kapunk előtt marad állóvízként, fertőzésveszélynek kitéve gyermekeinket és a felnőtteket, ahogy az az utóbbi hónapokban is történt.
Arra kérjük a városvezetést, vizsgálja felül a szerződést és az emlegetett 27 cm-t, amennyivel állítólag csökkentették az udvartér szintjét. Ez nem mindenhol megoldás, mivel ez a szint helyenként sok, másutt viszont kevés. Sürgős és ugyanakkor megfelelő megoldást várnak az ott lakók a városvezetés részéről, illetve azt is vegyék figyelembe, hogy a munkálatok és a nem megfelelő tervezés/kivitelezés által okozott károk minket terhelnek. Az általunk jelzett hiányosságokon kevés költséggel még mindig lehet javítani. Gyors intézkedést várunk a város vezetősége részéről.
Beke István Attila, Fetés Endre és Nagy Imre,
a 26. udvartér lakói