Jóváhagyta tegnapi ülésén a borosnyói tanács a Lécfalva és Maksa közötti, tizenöt hektáros területre tervezett szeméttároló létrehozását. Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta: a rendezési terv jóváhagyása után a következő feladat a területek felvásárlása lesz, ezt követően kezdik majd el az építkezést. ,,Erdély legmodernebb hulladéktárolóját építjük fel" — jelentette ki Vajda.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, Kovászna és Hargita megye egy 900 000 eurós összértékű hulladékgazdálkodási Ispa-programban vesz részt. A cél a környezetbarát hulladékgazdálkodás, ennek érdekében mindkét megyében építenek egy-egy tárolót, illetve a városokban átrakótelepeket. Az Európai Unióhoz való csatlakozási szerződésben Románia vállalta, hogy 2009-ig felszámolja a szeméttelepek egy részét, és új, környezetbarát tárolókat épít. Kovászna megyében csupán a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi telepet nem kell felszámolni 2009-ig. A tervek szerint a Lécfalva és Maksa közötti tároló elkészül erre a határidőre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.