MotokrosszTanulságosak voltak az augusztusi versenyek

2013. szeptember 16., hétfő, Sport

Tompa Csaba, a sepsiszentgyörgyi Sugás Motoros Klub frontembere és tehetséges kis motorosunk, Tompa Krisztián édesapja úgy véli, két szempontból is tanulságos volt számukra az augusztus 8-án a csehországi Jininben megtartott junior motokrossz-vb és a 23–25-e között az angliai Matterley Basinban megrendezett Európa-bajnokság.
 

Tompa úgy véli, hogy ha profi módon szeretnél versenyezni, ezt hazánkból nem lehet megtenni, és a többszörös román, illetve magyar bajnok fiának még sokat kell tanulnia annak érdekében, hogy eredményesebb legyen a nemzetközi porondon. Erről és a két világversenyről egy hete faggattuk egykori motorosunkat, aki a napokban fiával németországi versenyeken vesz részt.
– Egy hónap alatt Krisztián két világversenyen is részt vett, ám sajnos, nem tudta megismételni tavalyi remek szereplését...
– Sokkal rosszabbra sikeredett az augusztus, mint amire számítottunk – jelentette ki kissé szomorúan Tompa Csaba. – Ott voltunk a csehországi világbajnokságon, majd ezt követően részt vettünk az Európa-bajnokság döntőjén. De kezdjük a Jeninben megtartott ifjúsági vb-vel, ahol sajnos, még a negyvenes fináléban sem kvalifikáltuk magunkat. Sajnos, nem kapom a magyarázatot erre, s csak annyit mondhatok, hogy rossz napja volt Krisz­tiánnak, ami technikai gondokkal is párosult. A vb előtt a Suzuki elvitte motorkerékpárunkat, és teljesen újba tette, de már a szabadedzéseken kiderült, hogy baj van vele. Annyira rosszul ment a motor, hogy egyáltalán nem volt versenyképes a többivel, és egyszerűen nem lehetett vele „hegyre menni”. A Suzuki gyári szerelői tehetetlenek voltak, mivel a padon jól szólt, és ment a motor, de terhelés alatt halt meg. Fél órával az időmérő előtt úgy döntöttünk, hogy az edzőmotorral állunk rajthoz, ami egy széria- és fáradt járgány. Sajnos, ezzel nem sokra mentünk a kvalifikációban, s már csak a reményfutamban bízhattunk. Itt Krisztián csak a huszonvalahányadiknak tudott elrajtolni, és onnan már semmi esélyünk nem volt, hiszen az első hat jutott a döntőbe. Ennyit a világbajnokságról... A verseny után elvitték a motort Belgiumba, mindent kicseréltek rajta, ám amikor terhelés alá került, egyszerűen nem volt ereje. A szakemberek arra gyanakodtak, hogy valahol a motorblokkon van egy szemmel nem látható hajszálrepedés, és ahogy melegedik, ott veszíti el az erőt. Az Eb előtt pár nappal kaptunk egy új motort, de nem volt annyira jó, mint egy tuningolt. Az angliai döntőnek nem volt selejtezője, mivel a négy csoport első tíz helyezettje jutott a fináléba. Fiam itt az erős középmezőnyben tudott motorozgatni, borzasztóan nehéz volt a pálya és az iram. Az edzések nagyon jól sikerültek, elégedett is voltam, de a versenyen minden másképpen alakult. A döntő két futamát két nap rendezték meg, az első versenyen iszonyatosan rosszul sikerült a rajt. Olyan harmincadiknak sikerült elstartolnia, és onnan nagyon nehezen tudott előrekeveredni. Másnap a futam előtt hatalmas eső volt, ami még jobban megnehezítette a kis versenyzők dolgát. De jól sikerült a rajt, és tartotta magát az első tíz között, aztán egy ugratón elesett, s huszonegyediknek ért célba, ami összetettben a huszadik helyet jelentette.
– Mi a tanulsága ennek a két versenynek?
– Az eredménytelenség ellenére tényleg volt tanulsága a vb-nek és az Európa-bajnokságnak. Ha profi módon akarsz versenyezni, azt sajnos, nem lehet Romániából kivitelezni. Itthon nagyon gyenge a színvonal, ezért vagy Belgiumban, vagy Hollandiában kell felállítani a főhadiszállást, és onnan kell eljárni a különböző versenyekre. Továbbá rájöttünk arra is, hogy van egy nagy bajunk, amit megtanulni nem lehet, csak megszokni. Ez nem más, mint a nagy mezőnyben való versenyzés. Teljesen más egy olyan futam, ahol 15–20-an indulnak el, vagy az, amikor negyven motoros sorakozik fel a rajthoz. Itthon vagy éppen a kelet-európai versenyeken nagyon kevesen vagyunk, és a gyermek tudja, hogy ha jól rajtol, simán nyeri a futamot, ha gyengébben indul, kicsit nehezen, de úgyis nyer. Ez a dolog már nem működik nagyobb szinten, így Krisztián teljes moto­krosszos gondolkodását „újra kell programozni”. Egy-egy nívósabb külföldi megmérettetésen nem 15-en vagyunk, hanem 80–90-en, s majdhogynem mindenki egyformán jól versenyez. Ilyenkor a kvalifikáló komolyabb és keményebb, mint maga a verseny...
– Idén elmaradtak az eredmények, de ennek ellenére jövőben indultok az Európa-bajnokságon és a vb-n?
– Mindenképp. Azt szeretném, ha Krisztián jövőben minél többet lenne Bel­giumban vagy Hollandiában, ott eddzen, versenyezzen. Kint minden más: jobbak a körülmények, jobbak a pályák. A nyáron két hetet töltöttünk a belgáknál, és azt tapasztaltuk, hogy minden motokrosszpályán naponta 80–100 motoros tréningezik. Ott mindenkit megtalálsz, hiszen a legkisebbtől a legnagyobbig oda mennek a franciák, a finnek, a dánok, a svédek, a norvégok, a bolgárok, az olaszok. Keleti szinten jók vagyunk, hiszen „nyeregetjük” a Balkán-bajnokságot, a román és magyar sorozatokat, ám amikor továbbmegyünk, kezdődnek a bajok...
– Hogy néz ki a versenynaptáratok az év hátralevő részében?
– A Suzukival kötött egyezség szerint a teljes német bajnokságot végig kell vinnünk, így a hét végén és rá egy hétre ott versenyzünk. Továbbá még van három Balkán-bajnoki futam, s ha lesz időnk és energiánk, indulnánk az utolsó hazai versenyen.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2013-09-16: Sport - :

Ismét Fogaras vitte el a Sepsi Kupát (Kézilabda, utánpótlás)

A Sepsi ISK az utolsó, azaz a hatodik helyen fejezte be a megyeszékhelyi Vadász utcai sportteremben megtartott hetedik Sepsi Kupát. Az ifjúsági III-as kézilabdás fiúk számára kiírt tornát Fogaras nyerte meg, amely a döntőben könnyen legyőzte Nagybányát.
2013-09-16: Sport - :

Papolci FC–Câmpinai Fortuna 1–6 (0–2) – Labdarúgás, III. liga

Folytatódik a Papolci FC mélyrepülése, amely szombaton zsinórban a harmadik mérkőzését veszítette el, hiszen a harmadosztályos küzdelemsorozat 3. fordulójában ötgólos különbséggel kapott ki a vendég Câmpinai Fortunától.