Annak ellenére, hogy március közepén elkészült, még senkit sem kísértek utolsó útjára a vargyasi ravatalozóból: a hozzátartozók ódzkodnak attól, hogy az ő halottjuk legyen az első. Ilkei Ferenc polgármester nem érti ennek okát, s már azt fontolgatja, a törvény erejével bírja rá falustársait a létesítmény használatára.
A ravatalozó több esztendőn keresztül épült, sok pénzbe került, a végeredménnyel pedig elégedett a községvezető: többek között teljesen közművesített, hidegkamrája is van. Az átadás pillanatától Vargyason bő tucatnyi temetést tartottak, de továbbra is a régi szokás szerint a háztól kísérik ki az elhunytat. „A ravatalozót azért építettük, hogy civilizált módon vehessünk búcsút szeretteinktől. Elkészült, minden feltételnek eleget tesz, mégis a régi rend szerint zajlanak a temetések. Előbb a lelkészekkel beszélek, hogy próbálják meggyőzni híveiket, ne háztól kísérjék utolsó útjára az elhunytat, de annak a lehetőségét is vizsgálom, hogy a törvény előírásaival miként hathatnék rájuk. Meggyőződésem, valamilyen közegészségügyi előírás csak létezik, amely megtiltaná, hogy ott, ahol a feltételek adottak, ne háztól temessenek” – nyilatkozta Ilkei Ferenc. (hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.