Kezdeményezése nemcsak újszerűsége miatt érdekes – mozgósító erővel bírhat az októberi nagy menetelés előtt, de üzenete is figyelemre méltó, hiszen, amint maga fogalmazta meg: akárcsak a maratonhoz, az önrendelkezési törekvések sikeréhez is elsősorban akaraterő, kitartás szükséges.
Erről pedig olykor hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Például akkor, amikor a gyor­sabb, könnyebb célba érés reményében letérünk az útról, és autonómiaigényünket inkább nem hangoztatjuk, nehogy kérésünk kényelmetlenné váljon a román pártok szá­mára, amelyek esetleg kormányra invitálnának. Vagy amikor lankadunk, és beérnénk kevesebbel – például a közigazgatási átszervezés ügyében megőriznénk a jelenlegi állapotokat. Vagy amikor elbátortalanodunk, amikor úgy tűnik, oly távoli a cél, talán el sem érjük azt, jobb, ha el sem indulunk hát az úton, és keresünk valami könnyebben teljesíthető feladatot – mintha a tervezett helyi népszavazások vonatkozásában látnánk ezt a félelmet. De említhetnénk azt is, hogy néha túlteng a versenyszellem bennünk, olykor csak az mozgatja cselekedeteinket, hogy a másik pártot előzzük meg, hozzuk kényelmetlen helyzetbe, lehetetlenítsük el – a Székely Nemzeti Tanács által október 27-re meghirdetett autonómiatüntetés ugyan egy táborba terelte a magyar pártokat, de számos lényeges kérdésben – alkotmánymódosítás, régióátszervezés – továbbra sincs egyet­értés, közös cselekvési terv, de még párbeszéd sem nagyon.
Végül pedig arról sem szabadna megfeledkeznünk, hogy – a maratoni párhuzamnál maradva – milyen komoly munka előzi meg a rajtvonalhoz állást. Vajon mindennapjainkban törekszünk-e arra, hogy a magunk eszközeivel építsük autonómiánkat, egyáltalán élünk-e lehetőségeinkkel, tör­vény biztosította nyelvi jogainkkal, és tö­rekszünk-e arra, hogy megmutassuk: Szé­kely­föld más, mint az ország többi része, szorgosabbak, eredményesebbek, befogadóbbak, kreatívabbak vagyunk, és mindez meglátszik olyan aprónak mondott dolgokban is, mint utcáink tisztasága, településeink arculata, gondozottsága,  falvaink rendezettsége?