Módosult a vonatkozó jogszabály, így a munkaadóknak rövidesen új előírásokhoz igazodva kell tájékoztatniuk a szakhivatalokat állásajánlataikról. A Hivatalos Közlönyben július végén közzétett rendelkezés értelmében a meghirdetett szabad állások elfoglalásának időpontjától számítva egy nap áll majd a vállalkozások, intézmények rendelkezésére, hogy bejelentsék azt.
Sok esetben a helyek betöltéséről nem is tájékoztattak a munkaadók, eddig csak a szabad vagy újonnan létrehozott állásaikról kellett bejelentést tenniük – mutatott rá Kelemen Tibor. A háromszéki munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője úgy vélekedett, ez nem okoz majd különösebb gondot a társaságoknak, hiszen a hatályos rendelkezések értelmében az alkalmazottak elektronikus nyilvántartására kidolgozott ReviSal rendszerben az állás elfoglalása előtt egy nappal kell azt jelezni. Egyelőre még nem ismert, milyen módon lehet majd a betöltött posztokról értesíteni a szakintézményt, ám várhatóan a következő időszakban közzéteszik az útmutatót is. Kelemen Tibor szerint októberben a munkaadóknak már ismerniük és alkalmazkodniuk is kell az új rendelkezéshez. Az előző időszakban átlagosan mintegy 3900 háromszéki kereskedelmi társaság nyilatkozott alkalmazottjairól, a megyei bruttó átlagkereset értéke pedig változatlanul 1343 lej.
Kelemen Tibor ugyanakkor elmondta, augusztusban háromszázzal kevesebb cég adatait összesítették, így hozzávetőleg hatszázzal kevesebb foglalkoztatottról kaptak információkat – ők nem jelennek meg a munkanélküliek között sem –, ugyanakkor tömeges elbocsátást sem jegyeztek a megyében. S bár a jelenségre nem tudott magyarázattal szolgálni, az intézményvezető szerint előfordulhat, hogy az említett háromszáz cég immár azok közé tartozik, amelyek háromhavonta kötelesek nyilatkozatokat letenni a pénzügyi hivatalnál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.