Az őszi erdők színváltó cserjéje – olykor fája, ha nyílt terepen nő – a csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus L.),vöröses-lilás levelei adják a termés többszínű díszéhez a magukét. Ez a csábítóan szép és nem ritka növényünk nevében rejti a titkát, amiért sorozatunkba bevettük.
A gúnyosan hízelgő név a görög mitológia eryniseit idézi,akiknek anyja Eunymé (a „jó nevű”). Nos, a kecskerágó messziről hívogató, papsapkaszerű, pirosas-rózsaszín termése és narancssárga magköpenye az óvatlan gyermekeket megkóstolására csábíthatja. Egyébként minden része mérgező, de a veszélyt mégis a termése jelenti, amelyben a szívre ható glikozidok (evonozid) és a magvakban rejlő alkaloidok (evonin, lektin) néhány óra múltán heves gyomor-bél panaszokat, vérkeringési zavarokat, bénulást okozhatnak. Ismertek halálos kimenetelű mérgezések is.
A meszes, tápanyagban gazdag erdei (gyertyános-tölgyes) talajban növő cserje azért kapta a csíkos nevet, mert ágain paralécek futnak végig. Levele megnyúlt tojásdad, ékvállú, keresztben átellenes állású. Fehéres és apró virágai (április) májusban jelennek meg a levelek hónaljában. A megporzó rovarokat a virág számunkra taszító illata vonzza. A 10–12 mm-es kárminvörös termések négy tagozásúak, a felnyíló kopácsok látni engedik a kettős magvakat. Terjesztésében a madarak ügyködnek.
Hasznos is lehet és az is volt a narancssárga magköpenyük, amely vízzel hígítva sárga festéket, timsóval pedig zöldet ad. Fája is hasznosítható. Orsó, fogpiszkáló, cipőszeg, fúvós hangszer nyersanyaga. Közeli rokona, de ritkább a bibircses kecskerágó (E. verrucosus Scop.). Nevét az ág héján sűrűn megjelenő szemölcsök ihlették. Fekete magva a narancsszínű magköpenyből kilátszik.
