Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Brassó megyei elnöksége „döbbenettel és felháborodással” vette tudomásul az utóbbi időszakban Brassóban és a megyében zajló magyar vonatkozású politikai fejleményeket, „értetlenül” állva az RMDSZ megyei és városi szervezete megnyilvánulásai és cselekvései előtt, amelyek aláássák a két párt között megkötött szóbeli egyezséget – áll az EMNT és az EMNP állásfoglalásában.
A két szervezet azt kifogásolja, hogy Toró Tamástól – aki az EMNT és az EMNP támogatásával, de az RMDSZ listáján jutott be a városi önkormányzatba – azt kéri az RMDSZ, képviselői tiszteletdíjából fizesse be a szervezetnek a tagsági díjat, ezt „etikátlan lejáratási kampányként” értékelik. „Felháborító az a cinizmus, amivel ezt a kérdést az RMDSZ megyei csúcsvezetése kezeli, és elképesztő az, hogy magyar szervezet egy másik magyar szervezetnek román nyelvű átiratot fogalmaz meg és küld el” – fogalmaznak állásfoglalásukban. Azt is „meglepőnek” tartják, hogy „minden előzetes bejelentés nélkül döntött az RMDSZ vezetősége, hogy ellopva a korábbi szervezőktől az ötletet, sőt, a rendezvények ötleteit is, úgynevezett Brassó megyei magyar napokat szervez a Brassó városban élő magyaroknak, tudva, hogy az EMNT és társszervezetei folytatni szeretnék a három évvel ezelőtt elindított hagyományt.” Mindezekért arra kérik az RMDSZ-t, vizsgálja felül a „minden közösségi egyezményt és érdeket semmibe vevő magatartását”, állítsa le a „szervezeteink és az azokat képviselő személyek ellen folytatott lejárató hadjáratot”, és vonja vissza az ehhez kapcsolódó döntéseit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.