A máramarosi börtönmúzeum falán a következő felirat olvasható: megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket. A hazugság pedig rabbá – teszem hozzá.
Erre gondoltam, amikor a Háromszék szeptember 19-ei számában azt olvastam – örömmel –, hogy Átvilágítják a hivatalokat. Már nagyon ideje lenne élni a demokrácia írásba foglalt jogaival; tudjuk, hogy a valóságban ezek sokszor hiányoznak. Szeretném, ha folyamatosan közölnék e fontos program mozzanatait...
Ténylegesen a legfontosabb kérdés – és ez nemcsak a magam véleménye –, hogy hová kerül a beszolgált pénzünk. A válasz a jóérzésű vezetőket is segítené, a többieknek pedig nem árt a körmükre nézni. Ha az adófizetők pénze eddig is helyben marad, talán megállíthattuk volna a Székelyföldről való elvándorlást, mert maholnap annyi katonának való ember se lesz falvainkban, mint ahány név a háborús hősök emlékoszlopán sorakozik. És ha nem fékezzük az áldatlan folyamatot, akkor olyan jövő vár ránk – és nemcsak a pesszimisták szerint –, hogy a feltámadástól is elmegy majd a kedvünk.
Ha beleférne a programba, sokunk szerint hasznos lenne annak is utánanézni, hogy hová kerülnek az útadókból, üzemanyagadókból befolyt pénzek a megyében, mert az útjainkon nem látszik, hogy kapnának belőlük. Legfontosabb turisztikai célpontunkhoz, a Szent Anna-tóhoz vezető út javításához pedig – ha már került némi pénz – miért a szezon végén fognak hozzá, mikor az erre járók már megesküdtek, hogy soha többé nem jönnek ide?
Ezekkel a gondolatokkal üdvözlöm a civil programot, és kívánok minden résztvevőjének eredményes, jó munkát!
TÖLGYES LAJOS, Brassó–Sepsibükszád
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.