Népi mondókákCsiteri-csütöri, csütörtök

2013. szeptember 28., szombat, Kiscimbora

Csiteri-csütöri, csütörtök,
Tököt lopott az ördög.
Bugyogójába rakta,
nem fért le a pokolba.
Öreg pásztor elfogta,
móresre tanította.

Bitai Norbert, Gidófalva

Elmaradt a sülttök-vétel
Elment Péter tököt venni,
elfelejtett pénzzel menni.
Hogy a sült tök? Ennyi, s ennyi,
de nem volt mit elővenni.
Elmaradt a sülttök-vétel
étlen maradt szegény Péter.

Hozzászólások

Megosztás: Cikk megjelenési időpontja: 2013-09-28 00:00 Cikk megjelenítése: 23591 Olvasóink értékelése: 0.03 Szavazatok száma: 29

Az ön értékelése:

Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás

Előző írásunk

2013-09-28: Kiscimbora - :

Derék Jankó és a kemény kenyér (A magyar népmese napja)

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy igen szegény asszony. Annyija volt csak, amennyi a hátán csüngött, akár a csigának. Három kis gyermekét hurcolta a szegény asszony, amerre dologra járt. Letette őket a föld szélén a napraforgó árnyékába, és kapált, kendert nyűtt, mikor minek a sorja volt. Bizony, elég gond sanyargatta a szegény asszonyt, de odagondolt, hogy majd csak felnőnek a kis pulyák, és még a segítségére lehetnek.

Következő írásunk

2013-09-28: Életutak - Dr. Nagy Lajos:

Orvosainkra emlékezünk

A sepsiszentgyörgyi kórház már elhunyt orvosairól írunk, akik több mint egy évszázadon át a háromszéki emberek egészségére vigyáztak. Hogy miért éppen alulírott? Elsősorban történelmi érdeklődésem ludas benne, de szerepet játszhat az a tény is, hogy – bár nem kórházi orvosként – több mint fél évszázadot éltem közelükben, legtöbbjüket személyesen is ismertem, s nagy részükkel vagy hozzátartozóikkal személyes kapcsolatot tartottam.