A megnyitó idején még lázas rendezgetés folyt a sátrakban, és bár alig tucatnyi kiállító jelent meg – kisebb-nagyobb helybeli, székelyföldi és magyarországi csoki-, illetve édességgyártók, cégek –, a kínálat zavarba ejtően bőséges, és sok-sok különlegességet kínál. Csokit például nem csupán dióval, mogyoróval, mandulával, szárított gyümölcsökkel lehet ízesíteni, hanem paradicsommal, bazsalikommal és megannyi más szokatlan összetevővel is. Az áruk is ehhez, nem a tömegek zsebéhez mért, pedig a szervezők azt szeretnék, ha idővel tízezreket vonzó rendezvénnyé válna a csokifesztivál. Ezt a megyei kereskedelmi kamara elnöke, Édler András fogalmazta meg; Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Sztakics Éva a számunkra édes Székelyföldről és a gyermekekről beszélt, Klárik Attila megyei tanácstag pedig mesébe csomagolva üzente, hogy múlttal és jövővel is rendelkező ágazatról van szó. Ezzel kezdetét is vette a háromnapos dínomdánom: a színpadon sok-sok zene és tánc (iskolai csoportok és felnőtt zenekarok váltják egymást), az udvaron csokitörténeti kiállítás, bent gyermekrajzok, kint játszóház (ahol csokisdoboz-, és mézeskalács-díszítésben, ilyen-olyan vetélkedőkben lehet ügyesedni), látványkonyha (csokikészítés élőben), házicsoki- és csokitorta-készítő, illetve csokipapír-tervező verseny, filmvetítés, bábszínház, tréfa szerepel a műsorban, és persze vásár, ami kicsit felemásnak indult, mert nem csupán nyalánkságot, hanem ruhát, sőt, egy asztalnál székely zászlót és hupikék gitárlufit is árultak, ami egy Kultúrkertben elég furcsa párosítás.