Mert ellenzékben több idejük van pótcselekvésre a politikusoknak, úgy gondolták a romániai magyar demokraták, eljött az ideje, hogy amolyan tagszervezetként megalakítsák a magyar nők szervezetét, mely reményeik szerint jobban meg tudja majd fogalmazni a nők elnyomással, diszkriminációval szembeni álláspontját, és nem pártpolitikát művelve jobban össze tudja tartani a közösséget.
Szombaton Kolozsváron e két lényeges pontban foglalta össze a szövetség régi és új elnöke az erdélyi magyar nőknek szánt feladatokat, imigyen külön kis karámot teremtve azoknak az asszonyoknak, akik az RMDSZ színeiben részt kívánnak venni a politikai-társadalmi életben. Huszonhárom év után feljött tehát a magyar asszonyok csillaga, ha a nagy bandába még nem is veszik be őket, támogatják, pártfogolják, hogy maguk közt, ha szükségét érzik, megváltsák a világot. Rég az ideje, nyílt titok, mifelénk a nők kicsit háttérbe szorítva élik mindennapjaikat, az RMDSZ mint afféle igazi maszkulin pártparlamenti képviselet csak két-három nőt engedett be soraiba, a polgármesterek mindössze két százaléka nő, és 12–13 százalékot alig haladja meg a helyi és megyei önkormányzati képviselőnők aránya.
Különben nem lehet panaszuk, azok a nők, kik valami csoda folytán bekerültek a csúcsvezetésbe vagy a parlamentbe, városi vagy megyei önkormányzatokba, semmivel sem teljesítenek gyengébben, mint az erősebbnek nevezett nem képviselői. Kik nem bizonyítottak a katedrán, kórházi ágyak mellett, a magánszférában, a krumpliföldeken, a gyermeknevelésben.
A közösség összetartása, melyet a volt szövetségi elnök jelölt ki a nőszervezet legfontosabb feladatának, olyan, mintha azt parancsolná a fának, nőjön. Ami meg a múlttal való szembenézést, a diszkrimináció és elnyomás elleni küzdelmet illeti, amolyan írott malaszt, hisz világunk jó ötven évvel elmarad Európa boldogabb fele mögött, így az itt élő asszonyok zöme, akár nagyanyáik, dédanyáik, a munka, a háztartás és a gyermeknevelés háromszögében próbálnak helytállni, s ha meghallgatják őket – márpedig erre meglehetősen ritkán kerül sor –, annyit biztosan képesek elmondani közös ügyeinkről vagy annak visszásságairól, mint a „közéletben aktívan részt vevő férfiak”.
Fölösleges volt tehát a spontánul alakulgató nőszövetségekre ráönteni az RMDSZ mázát, s egyebek mellett a székelyföldiek konzervatív világlátására hivatkozva elmagyarázni, hogy miért nem állítottak nő államelnökjelöltet anno, egy eleve vesztésre ítélt választási küzdelemben. Eddigi nőpolitikájuk ugyanis inkább a férfiak székhez és titulusokhoz való ragaszkodását jelzi, s azt, hogy meg sem próbáltak igazán hiteles vagy kiemelkedő személyiségeket keresni soraikban.
És most, hogy végre alakítottak egy nőszervezetet, akad-e vajon olyan férfiképviselő, polgármester, megyei vagy települési tanácstag, aki elismeri: nőszövetségük egyik vagy másik tagja talán jobban el tudná látni feladatát, jelöljék őt!
Egyébként időszerű lenne megalakítani – persze pártsemlegesen – az Igaz Magyar Férfiak Szövetségét is.
