Mindkét este első két produkciójának, a baróti Kelekótya és a sepsiszentgyörgyi Evi­lági együttes fellépésének még a szabadtéri színpadon tapsolhatott a népes – és ahogy egy csokifesztiválon elvárható –, sokgyermekes, nagyon fiatal nézősereg, na meg az őket elhozó szüleik. A legkisebbeknek pedig számukra élvezetes műsort szolgáltatott a két csapat, kelekótyáék saját dalaik mellett a műfaj „klasszikusainak” (Kaláka, Sebő) leg­ismertebb gyermekdalait szólaltatták meg, az Evilági pedig Varró Dani gyermekverseire írt, immár a fiatalok körében ismertként köszöntött Dalóka lemez dalait adta elő.
A fesztivál négy további koncertjére – a verséneklő műfajnak egyébként sokkal megfelelőbb, bensőségesebb helyszín – a múzeum Bartók Terme adott otthont. A sorrendben második két produkcióra, a marosvásárhelyi Kővirág együttes és az egyfajta házigazda szerepet betöltő sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar előadására még sok kisgyermekes család is beült.
Az estek záróakkordjaira – a budapesti Szabó Balázs Bandája, illetve a győri Hangraforgó együttes koncertjére – értő és érző közönség maradt. Ők is számosan, ami jelzi, hogy szükség van olyan rendezvényre, amely a korántsem tömegeket vonzó verszenésítők megmutatkozó és egyben találkozóhelye is lehet. Ez is volt a célja a Szeptember végén címűre keresztelt rendezvénynek – ahogy Lázár-Prezsmer Endre szervező, a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület vezetője hangsúlyozta. Aki szerint egyébként immár van Háromszéken néhány olyan együttes, előadó, a műfaj szerelmesei, akik alapot adnak, sőt, bátorítják az évente megismétlődő, egész Kárpát-medencére kitekintő fesztivál életben tartását. Ráadásul sikerült változatossá tenni, a verséneklés különféle irányait is megmutatni, hiszen nemcsak a klasszikus, a históriás, illetve virág­énekek hagyományát hozták az előadók, hanem a nagyobb zenekarra írt saját feldolgozások is megjelentek.