A sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület Székelyek a magasban expedíciósorozatában idén is sor került az alpokbeli magashegyi túrára: kilenc szerencsés amatőr hegymászó jutott fel a 4810 méter magas Mont Blancra.
A Tulit Zsombor vezette csapat augusztus 30-án indult útnak, a tervezettnél egy nappal hamarabb, szeptember 4-én érte el Nyugat-Európa legmagasabb hegyének csúcsát, és szeptember 8-án ért haza. Ezt megelőzően a csapat további 46 jelentkezővel három hónapos felkészülésen vett részt, ami alatt megfordult a Nagykőhavason, a Fogarasi-havasokban, a Csukás-hegységben, a Királykőn és a Rozsnyói-szorosban. A kirándulások, a közös sátorozás mellett az amatőr alpinisták elsajátították a jégcsákány és a hágóvas helyes használatát, de a kötélben haladást, különböző kötélmanővereket, az éjszakai túrázást is kipróbálták. A Mont Blanc kezdőknek expedíció 2013-as kiírásának résztvevői: Bálint Andrea (Kézdivásárhely), Ferencz Attila (Csíkszereda), Miklós Csaba (Csíkszereda), Jakab Péter Kinga (Sepsiszentgyörgy), Nagy Előd Zsolt (Sepsiszentgyörgy), Péter Renáta (Csíkszereda), Molnár Botond (Csíkszereda), Deme Judit (Sepsiszentgyörgy), Kozma György (Csíkszereda).
– Az indulás előtti sajtótájékoztatón az expedíció tagjai nagyon vidámak és lelkesek voltak. A kirándulás végéig kitartott a csapat lelkesedése? – kérdeztük Tulit Zsombort, az expedíció vezetőjét és ötletgazdáját, aki immár hetedszer vitt fel a Mont Blancra magashegyi tapasztalattal nem rendelkező természetjárókat.
– Végig megmaradt. Kellemetlen esemény nem történt, nagyon pozitívan zajlott le a tíz nap. Jókedvűen mentünk fölfelé, és úgy jöttünk lefelé is, mindenki egyazon pillatanban volt a csúcson, maximális sikerként könyvelem tehát el a 2013-as expedíciót. Egyetlenegy dolog adott okot némi aggodalomra: a szemünk láttára csúszott ki valaki az ösvényről, és bezuhant egy jéghasadékba, de percek múlva érkezett a mentőhelikopter, és elvitte a sérültet. Úgy éreztem, ez egy kicsit megrendítette a társaságot, de ez is hozzátartozik a hegymászáshoz. Azt kell mondanom, hogy idén nagyon hamis képét mutatta a Mont Blanc, ugyanis végig fantasztikus időnk volt. Minimális szélfúvás, nem volt hidegebb mínusz tíz foknál, és a csúcstámadáskor nem vert az eső.
– A tervezetthez képest egy nappal korábban jutottatok fel a Mont Blanc csúcsára. Ennek volt valami oka, vagy csak így jött ki a lépés?
– Szállásgondok miatt alakult így. Itthonról úgy indultunk el, hogy a Goutier menedékházban csak öt személyre tudtunk foglalni szállást péntekre, ötnek szombatra és egy személynek keddre. Tehát mindenhol foglaltunk, csak éppen a csúcstámadás idejére nem. Menet közben majdnem percenkét frissítettük a francia alpin klub szállásfoglaló weboldalát, és sikerült tíz szálláshelyet foglalni keddre, ötöt meg szerdára. Emiatt úgy döntöttünk, hogy gyorsítjuk a ritmust, mivel féltünk, hogy nem tudunk további szállást foglalni szerdára és csütörtökre. Azonban jóra fordultak a dolgok, és keddre kaptunk tíz személynek szállást, ám szerdára már csak hétnek. Vasárnap (szeptember 1.) délre érkeztünk meg a Chamonix melletti Saint Gervais-be, innen az utolsó fogaskerekűvel folytattuk az utat, majd 2372 méterről gyalog mentünk tovább a Tête Rousse alatt található Le Forestier-ig. Itt éjszakáztunk, s hétfőn (szeptember 2.) korán reggel indultunk tovább a 3200 méter magasan lévő Tête Rousse felé. Egy nap pihenő után, azaz kedden (szeptember 3.) reggel mentünk fel a Goutier-hez. Miután elfoglaltuk a szállást, az izgalom kezdett eluralkodni a társaságon, hiszen az expedíció utolsó mozzanatai következtek. Szeptember 4-én a tervezetthez képest később, négy és fél öt között indultunk el a csúcs felé. Három kötélben – három-három-négy – haladtunk, a napfelkelte még a Vallot-ház előtt bekövetkezett, és ekkor volt a leghidegebb. Innen a valamivel technikásabb csúcsgerinc következett, és itt látszott a résztvevőkön, hogy kicsivel nehezebb, veszélyesebb az expedíció, mint amire számítottak. Nyugodt ritmusban haladtunk előre, maximálisan élveztünk minden pillanatot, és hat óra után értünk el 4810 méter magasba. A csúcson egy magyar hegymászó páros készített rólunk fotókat, s egy kis pihenés, evés, ivás után indultuk lefelé. Itt felhívtam mindenki figyelmét, hogy csak félúton vagyunk, még adódhatnak gondok. Indulásunk után negyed órával következett be az a baleset, amiről korábban beszéltem. Kora délután értünk le a Goutier-hez, ám három embernek tovább kellett mennie, mivel csak hetünknek volt szállása. Ők lementek a Tête Rousse-ig, és sátorban töltötték az éjszakát. Este heten ültünk az asztalnál, és egyikünk megállapította, hogy nagyon hiányoznak a többiek. Másnap reggel a csapat együtt haladt tovább a fogaskerekűig, majd következett Saint Gervais, a kemping, a háromeurós zuhanyzás, és mentünk Chamonix-ba. A városnézés, emléktárgy-vásárlás után lassan indultunk hazafelé. Első megállónk a Garda-tónál volt, majd két napot töltöttünk Szlovéniában, a tengerparton, aztán szétszéledt a csapat. Korábban Franciaországban megváltunk két társunktól, valamivel később egy másiktól, végül heten értünk egyszerre haza.
– Összességében ez volt az eddigi legjobb expedíció?
– Ezt nem lehet így kijelenteni. A lányom azt szokta mondani: ami most történik, az a legeslegjobb. Az expedíciókat nem lehet összehasonlítani, de mindegyik egy szempontból sikeres volt: mindannyian épen, egészségesen hazaértünk. Nincs olyan, hogy legjobb, ezeket a magashegyi túrákat nem lehet rangsorolni. Jó volt-e a társaság? Igen! Hiányzik-e? Igen, s bármikor elmennék velük egy másik hegyre.
– Évek óta töretlen a Mont Blanc kezdőknek expedíciósorozat sikere. Lesz folytatás?
– Valószínűleg lesz, s egészen addig, amíg Sepsiszentgyörgy városi tanácsa, a megyei tanács segít minket, és lesznek olyan szponzoraink, akik lelkesen támogatnak. Jövőben lehet, hogy kisebb létszámú csoporttal fogunk menni, az is lehet, hogy egy évben kétszer is megjárjuk magunkat. Minden a támogatottságtól függ, ám az, hogy az idén ötvenöten jelentkeztek felhívásunkra, arra sarkallja az Alpin Sport Egyesületet, hogy ne szüntesse meg ezt a kezdeményezést.
