Nem sikerült megállapodást elérni az amerikai kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn, így a Fehér Ház elrendelte, hogy az érintett kormányzati intézmények az új pénzügyi év kezdetétől, vagyis közép-európai idő szerint kedd reggel hat óra egy perctől függesszék fel tevékenységüket.
Legutóbb 1996-ban, Bill Clinton elnöksége idején fordult elő az Egyesült Államokban, hogy a kormányzat részlegesen fizetésképtelenné vált, mert a kongresszus nem biztosította a finanszírozást a kezelésében álló hivatalok és intézmények számára. A válság addig tart majd, amíg a szemben álló felek ki nem egyeznek egymással, ami órákba, napokba de akár hónapokba is telhet.
A szövetségi kormányzati tevékenység részleges felfüggesztése következtében első lépcsőben fizetés nélküli kényszerszabadságra küldenek 800 ezer dolgozót, akinek a feladatkörét nem tekintik elsődleges fontosságúnak – ez a 3,3 milliós szövetségi munkaerő csaknem egynegyedét jelenti. Nemzeti parkok és szövetségi múzeumok zárnak be, és kutatási projektek állnak le. Barack Obama elnök hétfő este rendeletet írt alá arról, hogy a hadsereg finanszírozását abban az esetben is biztosítani kell, ha a kongresszusban nem születik megállapodás az ideiglenes költségvetési jogszabályról. Az elnöki intézkedést washingtoni idő szerint nem sokkal éjfél előtt jelentették be. Ez az időpont volt a törvényhozói költségvetési vita megoldásának határideje. Obama egyébként hétfőn napközben már jelezte, hogy ha a fizetésképtelenség bekövetkezik is, a nemzetbiztonság és a közrend fenntartását garantálják, és a lakosságnak nem kell tartania a társadalombiztosítási kifizetések szünetelésétől sem.
A vezető pártok vitájának középpontjában Obama elnök egészségügyi reformja áll. A republikánus ellenzék azt szeretné elérni, hogy csökkentsék a számos elemében kedden életbe lépő reformra jutó összegeket, vagy egy évvel halasszák el a törvénycsomag aktuális részeinek bevezetését, ezt azonban a demokraták – köztük az elnök – nem fogadták el. A határidő közeledtével a demokrata többségű szenátus rendre elvetette a republikánus többségű képviselőház költségvetési javaslatait, amelyek kisiklatták volna a 2010-ben elfogadott, de fokozatosan bevezetett egészségügyi reformot. Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője közölte, hogy a szövetségi felsőház hivatalosan helyi idő szerint kedd reggel 9 óra 30 perckor fogja elutasítani a képviselőház legutóbbi ajánlatát.
A 2014-es, „félidős” kongresszusi választások közeledtével a két nagy párt egymást hibáztatja a kudarcért. Az egészségügyi törvénycsomag elleni támadást az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom támogatásával megválasztott honatyák vezették, akiknek követeléséről Obama elnök nem hajlandó tárgyalni. A Reuters és az Ipsos felmérése szerint az amerikaiak negyede a kongresszusi republikánusokat, 14 százalékuk Obamát, 5 százalékuk pedig a demokratákat hibáztatja a válságért. 44 százalék szerint mindhárom felsorolt tényező felelős. A megoldatlan költségvetési vita által okozott krízist tovább mélyítheti, ha a két nagy pártnak október közepéig nem sikerül megállapodnia a 16 700 millió dolláros „adósságplafon” felemeléséről, vagyis ha a szövetségi kormányzat újabb hitel felvétele nélkül képtelen lesz finanszírozni kiadásait.
Becslések szerint minden egyes nap, mely a tevékenység felfüggesztése mellet telik el, 300 millió dollárba kerül a szövetségi államnak. Az IHS kutatóintézet becslése szerint, bár a megállás az amerikai gazdaság kis szeletét érinti, közvetett hatása nagy lesz, egyhetes elhúzódása a nemzeti össztermék akár 0,2 százalékos visszaesését is eredményezheti, az 1995–96-ban bekövetkezett 21 napos blokád tapasztalatai alapján pedig, ha ugyanannyit tart a válság akár 0,9–1,4 százalékpontos GDP-csökkenést is eredményezhet. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays közgazdászai pedig tegnapi elemzésükben úgy becsülték, hogy az amerikai kormányzati leállás minden hete 1,6 százalékkal csökkenti a szövetségi szintű kormányzati fogyasztási és beruházási kiadásokat negyedéves kivetítésben, szezonális kiigazítással számolva. A ház stratégáinak számításai szerint ez – szintén szezonális kiigazítással kalkulálva – minden egyes hét után 0,1 százalékponttal veti vissza az amerikai gazdaság éves összevetésű növekedési ütemét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.