Állásfoglalásra szólította fel François Hollande francia államfőt hétfőn több segélyszervezet és a sajtó az illegális cigánytelepek felszámolása kapcsán a kormánytagokat is megosztó, csaknem egy hete tartó közéleti vitában.
„A belügyminiszternek a közelmúltban a romák kapcsán elhangzott nyilatkozatai tarthatatlanok” – írták közös levelükben a Katolikus segélyszervezet, a külföldiek védelmével foglalkozó Cimade, a CCFD-Terre Solidaire elnevezésű segélyszervezet, az Emmaus, a társadalmi beilleszkedést segítő egyesületek nemzeti szövetsége, valamint a Világ orvosai, a Romeurope és az ATD Quart-Monde nevű szervezet vezetői. „Nemcsak hogy nagyon várt az ön nyilvános megszólalása, hanem most már elengedhetetlen” – tették hozzá.
Manuel Valls belügyminiszter a múlt héten többször is kijelentette, hogy a kelet-európai romák többsége szerinte nem akar beilleszkedni a francia társadalomba. „Ábrándokat kerget az, aki azt hiszi, hogy a roma népesség problémáját meg lehet oldani kizárólag az integráción keresztül” – mondta Valls a France Inter közrádiónak, hozzátéve: nincs más lehetőség, mint a sátortáborok felszámolása és a bevándorló romák hazatoloncolása Romániába és Bulgáriába.
A kijelentés nagy megrökönyödést váltott ki a baloldali táborban, még a kormánytagok részéről is. A koalícióban szerepet vállaló Zöldek részéről Cécile Duflot lakásügyi miniszter különösen élesen támadta kollégáját, aki szerinte megtagadta „a köztársasági paktum elveit”, s ezért François Hollande államfőtől kérte Valls rendreutasítását.
A kormány legnépszerűbb tagjának számító belügyminiszter a hét végén elviselhetetlennek nevezte kollégájának bírálatát. Egy friss felmérés szerint egyébként a franciák 93 százaléka egyetért azzal, hogy a romák nem tudnak beilleszkedni a francia társadalomba, s csak öt százalék gondolja azt, hogy jól beilleszkednek. A megkérdezettek 77 százaléka pedig úgy véli, hogy Vallsnak igaza van, amikor ezt kimondja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.