A Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány – erről döntöttek a kabinet tegnapi ülésén.
A kormány emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban levő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol–INA-ügyben a Molt, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A kabinet arról is döntött, hogy a külügyminiszter lemondja részvételét a Dubrovnikban megrendezendő energiabiztonsági találkozón. Tegnap felkerült az Interpol, a lyoni székhelyű nemzetközi rendőrségi szervezet körözési listájára Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.