Damjanich János (1804–1849):
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
Dessewffy Arisztid (1802–1849):
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
Kiss Ernő (1799–1849):
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Knézich Károly (1808–1849):
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
Lahner György (1795–1849):
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
Lázár Vilmos (1815–1849):
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
Leiningen-Westerburg Károly (1819–1849):
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
Nagy-Sándor József (1804–1849):
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
Pöltenberg Ernő (1813–1849):
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
Schweidel József (1796–1849):
„A mai világ a sátán világa, ahol a be­csületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
Török Ignác (1795–1849):
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak őt szolgáltam.”
Vécsey Károly (1807–1849):
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”