Petőfinél pontosabban nehezen lehetne kifejezni, miért haltak mártírhalált a honvédsereg tábornokai, az aradi tizenhárom (lásd név szerint az Emlékezet oldalon). És ne feledjük a tizennegyediket, Kazinczy Lajos tábornokot, a tizenötödiket, Ormai Norbertet és a tizenhatodikat, Beniczky Lajost, a két honvédezredest sem!
Igen, eljött az emlékezés ideje, ne feledjük Batthyány Lajos miniszterelnököt, Csányi László kormánybiztost, s ne feledjük a honvédeket és civileket, akikkel a világosi fegyverletétel után végzett az önkény, Nagy László hideglelős soraival, mint annyiszor a magyar történelem során, „vért akart az ábránd”! És vért akart a breslaui hiéna, az elmebeteg Haynau táborszernagy. Paskievics cári hadvezér egyedül csak az előtte kapituláló honvédsereg fővezérének tudta kijárni a kegyet, bizarr módon hozzájárulva a Görgeyt megbélyegző örökös árulózáshoz.
Gyilkolt és uralgott a terror, miközben Klapka tábornok (a magyar szabadságharc egyetlen olyan hadvezére, aki csatatéren nem szenvedett vereséget!) Komárom védőivel, tízezer emberével (!) szabadon vonulhatott el Nyugat-Európába, s a világszabadság álmát továbbra sem feladva tíz esztendő múlva Garibaldi szövetségeseként létrehozhatta az itáliai Magyar Légiót, s tízezer katonát öltöztethetett honvéd egyenruhába. De, akárcsak Rákóczi idején, a külpolitika keresztülhúzta számításaikat, nem vonulhattak Magyarország felszabadítására, mert Solferinónál megalázó vereséget szenvedtek a Habsburg-seregek, a franciák gyorsan megkötötték Zürichben a Ferenc József és a Burg számára megalázó békét, lélegzetvételhez juttatva a zsarnokságot, amely hét év után kényszerűen kiegyezett a magyar rendekkel. Dobai Péter villámló soraival „a kiegyezés hamis márványára vésték Toldi hűségét!”
Furcsa évek jöttek. A magyar történelmi zavarokra és szkizofréniára mélységesen jellemző, hogy a magyar politikusok, megannyi honffy, dolgozószobájában egymás mellett lógott a falon „öreg királyunk”, Ferenc József és a nagy száműzött, Kossuth Lajos képe! A „jobbaknál” az arcképcsarnok kiegészült Rákóczi Ferenc véreire olyan mélabúsan tekintő képével és egy abban a korban elhíresült olajnyomattal, amelyen a magyar rendek életüket és vérüket ajánlják Mária Teréziának, akit mi, székelyek a madéfalvi vérengzés okán valamivel kissé másként látunk…
Folytassuk még, jött a millennium, egyszerre ünnepelték szeretett öreg királyunkat, és emeltek szobrot az ő parancsára kivégzett mártír tábornokoknak. S jött a véres eseményekben olyannyira tobzódó huszadik század, gazdagítva a magyar mártírok végeérhetetlen panteonját. Csoóri Sándort idézve, „eljött az emlékezés ideje, és mi emlékezünk.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
