A hétvége hírei

2013. október 7., hétfő, Közélet

Rengett a föld
A Richter-skála szerinti 5,5-ös földrengés rázta meg vasárnap hajnalban 4 óra 37 perckor az ország délkeleti részét. Az Országos Földtani Intézet jelentése szerint a rengés a Székelyfölddel szomszédos Vrancea megyében keletkezett 134 kilométeres mélységben, és Bukarestben is érezhető volt.

A bukaresti polgármesteri hivatal jelentése szerint a fővárosban nem keletkeztek károk a rengés következtében. A román sajtó a vasárnap hajnali rengést megelőzően is sokat foglalkozott az elmúlt hetekben a földrengésveszéllyel annak kapcsán, hogy a Vranceával szomszédos Galac megyei Izvoarele településen földrengések sorozata tartja immár két hete rettegésben a lakosságot. A lakosok a gyakori rengések mellett a föld mélyéből hallatszó robbanásszerű zajról is beszámoltak. A földtani intézet műszerei két hét alatt majdnem kétszáz rengést rögzítettek. A szakértők szerint ezek a Richter-skála szerinti 1–3-as fokozatú rengések felszíni jellegűek, 1–5 kilométeres mélységben keletkeznek.


Több pénz és több munka vár a családorvosokra
A következő évben a családorvosok költségvetése 9 százalék lesz az Országos Egészségbiztosítási Alapból, 2012-ben 5 százalék állt rendelkezésükre – nyilatkozta Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter. A tervezett új  egészségügyi alapcsomag előírásai szerint a családorvosokra sokkal több feladat hárul, mint eddig. Eddig a betegek minden panaszukkal a kórházba mentek, ám az új csomag hozzáférhetőbbé teszi számukra a családorvosi, illetve a járóbeteg-ellátást, így a két ágazat több pénzt kap majd – fejtette ki a miniszter. Érvelése szerint a családorvosok és a járóbeteg-rendelőben dolgozó orvosok ugyanolyan minőségű ellátásban részesíthetik a betegeket, mint a kórházak, ám jóval kisebb költséggel. Ni­colăescu elmondta, hogy az egészségügyi alapcsomag szerint a családorvosok sokkal több szolgáltatást nyújthatnak, mint eddig.


Berlusconi közhasznú munkával bűnhődne
Védőügyvédjének bejelentése szerint az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő közhasznú munkavégzéssel akarja teljesíteni a nyáron rá kiszabott egy év letöltendő büntetést. A Corriere della Sera konzervatív napilap vasárnapi feltételezései szerint a közhasznú munkát a 77 éves Berlusconi a drogfüggőket rehabilitáló római Ceis közösségben végezhetné. Ezért helyezte át nemrég állandó lakcímét Milánóból Rómába. „Még elgondolni is borzasztó, hogy át akarnak nevelni!” – mondta munkatársainak Silvio Berlusconi a közhasznú munkavégzésre utalva. Ez utóbbi azonban a házi őrizetnél nagyobb szabadságot biztosítana számára. Ezen­kívül lassabb az életbelépése is: még hónapokba telhet, amíg a bíróság kitűzi a tárgyalást a közhasznú munka kiszabásáról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1150
szavazógép
2013-10-07: Közélet - :

Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar

Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke a Szentegyházán szervezett október 6-i megemlékezé­sen.
2013-10-07: Belföld - :

Hírsaláta

TERJED A HIV-FERTŐZÉS. Az európai drogfigyelő szervezet még 2011-ben felfigyelt arra, hogy a bukaresti intravénás droghasználók között fellobbant egy újabb HIV-fertőzéshullám. Évtizedekig minimális volt a fertőzés terjedése, évente ötnél kevesebbre korlátozódott az új esetek aránya.