Farcádi Botond
De hisz minden jogunk adott, Bukarest igazán példaértékűen viszonyul az ország területén élő nemzeti kisebbségekhez, a magyar–román együttélés ennél jobb nem is lehetne, nincs tehát szükség arra, hogy holmi autonómiákkal rontsuk el mindezt.
Különben is európai normákat sértenek az erre irányuló törekvések, meg aztán ki szeretne afféle szigeteket létrehozni az ország közepén? – így Titus Corlăţean külügyminiszter, aki tegnap Nagylakon értekezett a nemzetiségek közötti együttélésről és Románia kisebbségpolitikájáról.
Nincs új a nap alatt, mondhatnánk, a politikus érvelése közismert, Bukarest évek óta ezt szajkózza, mégpedig igen eredményesen. Igaz, a bukaresti diplomácia sikeréhez magunk is hozzájárultunk, amikor önrendelkezési törekvéseinket fel sem vállaltuk, amikor szerepet vállaltunk olyan kormányokban, amelyek hallani nem akartak igényünkről, amikor Európában nem is próbáltuk hallatni hangunkat, szövetségeseket nem kerestünk. Az eljátszott lehetőségek pedig vissza nem térnek, így aztán ma jóval nehezebb érzékennyé tenni a világ közvéleményét nemzeti közösségünk jogfosztásai iránt, a maga bajaival, gazdasági, szociális, erkölcsi válságával küszködő Európában pedig korántsem könnyű barátokra lelni.
Beletörődnünk ebbe mégsem szabad. S bár egyelőre alig észrevehetően, de mintha pislákolna a remény lángja. Mert az például, hogy néhány nap alatt százezernél több aláírást sikerült összegyűjteni a székelyföldi megyéket tömörítő fejlesztési régió mellett, jelzi: közösségünk nem vált közömbössé jövőnk iránt. Az, hogy minden magyar párt és szervezet összehangolt erőkkel, közösen mozgósít az október 27-i nagyszabású autonómiatüntetésre, bizakodásra ad okot. Vezetőink talán mégiscsak felismerték, hogy nemzeti ügyekben csak együtt léphetünk fel, és talán sikerül olyan erőset kiáltanunk, olyan fokú elszántságot felmutatnunk, hogy Bukarestben, a nagyhatalmak nagykövetségeiben, Európa fővárosaiban se lehessen kézlegyintéssel elintézni a székelyföldi önrendelkezési törekvéseket. Erőt adhat továbbá, hogy most mellettünk áll az anyaország: magyarországi önkormányzati vezetők készülnek Háromszékre, a magyar fővárosban is tüntetést szerveznek a nagy meneteléssel egy időben.
Úgy tűnik hát, régóta nem volt ily kedvező a helyzet követeléseink minél erőteljesebb kinyilvánítására – a sikerhez azonban az a legfontosabb, hogy minél nagyobb számban legyünk ott Kökös és Bereck között. És akkor talán elérhetjük, hogy Európában és szerte a világban romba dőljön a nemzeti kisebbségekkel példaértékűen bánó Bukarest hazug mítosza.
