Nász menyasszony és vőlegény nélkül, erotika, humor, részegség, agresszivitás – mindez egy mezőségi lakodalomban, ahol a zenészek egy percig sem pihenhetnek, ki kell szolgálniuk a násznépet, és akkor is elölről kezdik, amikor éppen befejeznék. Holnap este a sepsiszentgyörgyi új stúdióban mutatja be a Háromszék Táncegyüttes A banda című táncszínházi produkcióját, melynek rendezője, zenei szerkesztője és koreográfusa Könczei Árpád.
Magyarpalatka nemcsak a híres zenészdinasztiákról ismert, hanem a mulatós kedvű emberekről is, ahol, ha két napig tart a lakodalom, a banda két napon és két éjszakán át húzza. Vőfélyek, nyoszolyólányok, násznagy, násznagyasszony, menyasszonyfektetők, román és magyar vendégek (mint általában a mezőségi falvakban mindenütt) rendelnek ilyen és olyan muzsikát, táncot, a banda pedig igyekszik eleget tenni a násznép kívánságának, akkor is, ha holtrészegen követelőznek, így annyi idejük sincs, hogy elszívjanak egy cigarettát.
Könczei Árpád és Könczei Csongor forgatókönyvíró saját, terepen szerzett tapasztalatai alapján, az autentikus folklór nyelvezetével, a színpadi lehetőségek kihasználásával, a prűd közönséget meghökkentő, netán megbotránkoztató, a mindenre nyitottakat megnevettető eszközökkel idézi a palatkai bandát lakodalom előtt, közben és lakodalom után. Ráadásként a második előadás után, pénteken a szüreti táncházban a helyi Heveder zenekar és Folker együttes mellett muzsikál a magyarpalatkai zenekar.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.