Asztaliteniszezők, birkózók, cselgáncsozók indulnak útnak ma és holnap, hogy részt vegyenek az országos bajnokságokon, kupaküzdelmeken, nemzetközi versenyeken. Nincs megállás – vallják –, ha akarjuk, hogy tudják szerte az országban, a Balkánon, hogy van egy Kézdivásárhely, egy Sepsiszentgyörgy.
Na de vegyük sorra:
Asztalitenisz. A Kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK három pingpongozója – Barti Szilárd, Barti Lóránt és Kiss Balázs – Besztercén a Román Kupa felnőtteknek kiírt vetélkedőjén áll asztalhoz, négy újonca – Medvés Antal, Csiszár Krisztián, Opra Szabolcs és Bedő Norbert – Belgrádba utazik, hogy részt vegyen az újoncoknak szervezett nemzetközi versenyen. „Mély víz” lesz ez a javából, na de kell is, hiszen úgy tanulnak meg igazán úszni.
Birkózás. Mátéfi Árpád két birkózóval – Orbán Norbert és Bara Botond – utazik Szörényvárra, hogy részt vegyen az ifjúsági III-as korosztályú birkózók országos bajnokságának hét végi döntőjén. Éremért megyünk – mondta az edző –, mindkét versenyzőm nagyszerűen birkózott a kvalifikációs versenyen.
Cselgáncs. Veres László, a Nagy Mózes Sportklub mestere tizenöt cselgáncsozóval vesz részt a vasárnapi Maros Kupa viadalán, melyet Marosvásárhelyen rendeznek meg az U15-ös, U13-as és U11-es korosztályúak részvételével. Országos méretű rendezvény, igazi erőfelmérő.
Valamennyi versenyzőnek sok sikert kívánunk! (á)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.