Szólólemezt készített Tóth Zoltán, a Republic egyik alapítója, gitárosa, dalszerzője. A Húsvéti hó cím egyértelmű utalás a csapat idén márciusban elhunyt énekesére, Bódi Lászlóra, azaz Cipőre.
A Húsvéti hó tizenkét dalának túlnyomó része már Cipő halála után készült, erre a lemezre. A kivételt a záródal, az elhunyt énekessel rögzített, Felfedezni a várost jelenti. „Ezt nem a Republic számára írtam, és nagy szerencse, hogy Cipő felénekelte, így válhatott egy múltból küldött meglepetés-ajándékká” – mondta Tóth Zoltán.
A pop és a rock határán játszó, rendkívül népszerű Republic 1990-től huszonhárom éven át, egészen Cipő idei haláláig létezett, 37 lemezt adott ki, és számos szakmai elismerést kapott. „A lemez címét és a címadó szám szövegét áthatja a Cipőre utaló tartalom, de a húsvéti hó általánosabbat is jelent, a havazás húsvétkor a ragaszkodó és nehezen eresztő múltat szimbolizálja. Cipő zűrzavaros, nehéz életén mindig átsütött egy bizonyos tartás és magasabb lelki-égi kapcsolat. Művészete is ebből a forrásból eredt” – magyarázta a gitáros.
A lemez hangzása jellegzetesen republicos, Tóth Zoltán azt mondta, ezt, ha szeretné, sem tudná megkerülni. Hozzáfűzte: automatikusan nyúl a korábbi évek alatt kifejlesztett és bevált hangszerelési megoldásaikhoz. „Természetesen Cipő nélkül nem lehet Republic-lemezt készíteni, de az a Republic már múltbéli kaland.”
A Republicban Cipő írta a legtöbb zenét és szöveget, mellette Tóth Zoltán egyedül ötven számot írt, emellett tíz instrumentális felvételt komponált, húsz dalt pedig társszerzőként jegyez. A basszusgitáros Boros Csaba és a gitáros Patai Tamás is írt dalokat. „A Republic Cipő személyisége által erősen átszőtt és meghatározott történet volt, amelyet meg kell őrizni. Hogy az új kaland rezonál-e bármiben múltbéli elemekkel, az felfedi magát, ilyen irányú szándékolt ambícióim nincsenek” – magyarázta a zenész.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.