Az őszi művelődési napok részeként megszervezett tárlatot tegnap délben népes közönség előtt nyitották meg: kezdetnek két dédunoka éne­kelt, majd ifjabb Kerezsi Já­nos, a Bikkmakk egyesület elnöke beszélt édesapjáról, aki a XX. század minden változását megélte. Nyolcgyermekes csa­lád­ban nevelkedett, kisgyer­mek­ként érte az országváltás; a körülmények kényszerítették korán megmutatkozó faragói hajlamának mellőzésére, ám a kitanult cipészi szakmát is mes­teri szinten művelte (min­den ügyfelének saját kaptafát készí­tett, ami ma a leggazdagabbak kiváltsága) – aztán jött a hábo­rú, a saját mű­hely hozta jólét, szövetkezetesítés, államosítás, leszegényedés; így történt, hogy csak nyug­díjazása után kezdett ismét faragni. Család­tagokat, szom­­szédokat, híres emberek portéit, híres szobrok apró másait, saját magát is a bölcsőtől a sírig. A több asztalt megtöltő apró sereg a közelmúlt látlelete is: munkás, földműves, tán­coló pár, anya gyermekével, férfiak szerszámokkal, lá­nyok ünneplőben, középkorú és öreg asszonyok, emberek mesélnek a nézőnek, az egye­nes vagy görbe hátak fölött pedig vidám majomsereg himbálózik egymásba kapaszkodva, mintha azt hir­detnék, hogy játszani, moso­lyogni minden időben lehet. Az egyedi kis­plasz­tikák értékét a nyolcvanas években is több első díjjal ismerték el (ezzel akkor nem járt pénz), ma pedig már több országból hozták össze a gyűj­teményt. A megnyitón egy rö­vid kisfilmet is vetítettek, id. Kerezsi János halála előtti év­ben egyik uno­kájának beszélt az életéről, közvetlenül és meg­hatóan. A tárlat év végéig, elő­ze­tes egyeztetés után látogatható.