Igényelhetik támogatásukat az ökogazdálkodásra áttérő mezőgazdasági termelők, a kérések leadási határideje november 29. A szakminisztérium az uniós garanciaalapból több mint négymillió eurót fizethet ki a növény-, illetve az állattenyésztésben.
Az átállás első, második vagy harmadik évében levő gazdálkodó lehet magántermelő vagy jogi személyiséggel rendelkező gazda, aki szerepel a megyei mezőgazdasági igazgatóság nyilvántartásában, és szerződése van egy elismert akkreditációs céggel, amely hivatalosan is igazolja az ökogazdálkodásra való átállás tényét. A növénytermesztésben feltétel, hogy az átállás alatt levő terület legalább 30 ár legyen. A támogatást igénylő a kérés leadásakor nyilatkozatot tölt ki, miszerint legalább öt évig folytatja ezt a gazdálkodást. A támogatás éves összege – az állatállomány és a megművelt terület függvényében – az évi 1500 eurót is elérheti gazdaságonként.
A kifizetési ügynökségnél a gázolaj ártámogatására is fogadják az igényléseket. Igaz, erre csak a jogi személyiségű gazdaságok jogosultak. A 763-as számú kormányrendelet szerint természetes személyek is tehenek le kérést, ha vállalják, hogy 60 munkanap alatt cégként vagy engedélyezett magánszemélyként bejegyeztetik magukat. A literenkénti 1,4 lejes támogatás igényelhető a mezei munkálatokra, illetve az állattenyésztésben használt gázolajra is. A támogatás az év utolsó negyedére, valamint 2014 első három negyedévére igényelhető. Az igénylőnek december 13-ig a kifizetési ügynökség megyei irodájától kell igényelnie az ügynökség előzetes beleegyezését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.