A magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága támogatja a székelység területi autonómiatörekvéseit – jelentette ki Potápi Árpád János bizottsági elnök, aki tegnap Hidvéghi Balázs alelnökkel együtt a külhoni nemzetrészek védelméről folytatott megbeszéléseket a román parlamentben.
A Fidesz képviselői a határon túli románokért felelős társbizottság elnökségével és az emberjogi bizottság tagjaival találkoztak. A területi autonómia kérdése a székelység vasárnapra tervezett nagy menetelése kapcsán került szóba. „A mi feladatunk is, hogy kiálljunk a székely autonómia mellett. A területi autonómia kérdését egyértelműen nem támogatták, de én azt is elmondtam: örülök annak, hogy egyáltalán közbeszéd kérdésévé tudtuk ezt tenni, és már a román parlament épületén belül erről tudunk beszélni. Ez egy óriási előrelépés” – közölte Potápi. A megbeszélésen az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogaiért, a marosvásárhelyi magyar orvosképzés helyzetének rendezéséért, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásáért is szót emeltek, és rámutattak, a magyarság számára elfogadhatatlan lenne egy olyan közigazgatási felosztás, amelynek eredményeképpen egyetlen magyar többségű régiója sem lenne Romániának. A találkozón a magyar politikusok támogatást ígértek Romániának a Szerbiában élő Timok-völgyi románság jogainak érvényesítéséhez, és hangsúlyozták, Magyarország nemcsak az erdélyi magyarok mellett áll ki, hanem más országok külhoni nemzetrészeinek védelméért is. A román fél felvetései a Magyarországon élő románokra vonatkoztak. Az anyanyelvű rádió- és tévéműsor-szerkesztőségek létszámhiányának megoldását, a budapesti ortodox templom építését és a gyulai Şaguna-szobor felállítását sürgették. Potápi elmondta: a román tárgyalópartnerek is méltatták Magyarország kiállását a határon túli nemzettársak mellett, amelyet elmondása szerint tizenegyesre osztályoznának egy tízes skálán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.