Látványos akciót hajtott végre Sepsiszentgyörgyön tegnap délután öt óra körül a rendőrség. A Nicolae Iorga és Füzes utca kereszteződésénél két belügyminisztériumi kisbusz vett körül egy fekete Mercedest.
Vezetőjét bilincsben tartották a járdán, a helyszínt golyóálló mellényt, páncélsisakot, fegyvert viselő maszkosak vették körbe. Az eseményeket videokamerával rögzítették a karhatalmi erők (az őket fotózó újságírót is megörökítették, de az igazolvány felmutatása után nem akadályozták a fényképezést). Az egyenruhában és civilben lévő rendőrök alaposan átvizsgálták a járművet, majd a fiatalembert az egyik kisbuszba ültették, és elhajtottak. A rendőrség szóvivőjénél, Nicoleta Marinnál érdeklődtünk az ügyről, de csak annyit tudtunk meg, hogy az ügyészség által vezetett nyomozásról van szó, ennél többet nem nyilatkozhatott. (Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.