RaliKelemen dobogós, Szabó kiesett

2013. október 28., hétfő, Sport

Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha az idényzáró Hargita Rali eredménylistáját vesszük górcső alá: a 9-es osztályban versenyző pilótáink közül Szabó Csongor az utolsó gyorsasági szakaszon feladta a versenyt, Kelemen Péter pedig idén először állhatott fel a dobogóra.

– Az utolsó próbán eltört a Suzuki kormánykazettája, és az út melletti sáncban kötöttünk ki. A harmadik helyről estünk ki, és ez volt a harmadik olyan futam, amelyet technikai okok miatt kellett feladnunk. Összessé­gében jó volt a verseny, ám a nehéz és kemény murvás gyorsasági szakaszok miatt a mezőny közel fele kiesett – nyilatkozta Szabó Csongor, aki Marcus Andreoiu oldalán versenyezte végig a 2013-as szezont.
– Nagyon örvendek annak, hogy az év utolsó versenyén dobogóra állhattam, és annak, hogy a Logan Ku­pá­ban is a dobogón végeztünk. Számunkra nagyon nehéz volt a Hargita Rali, hiszen a viadal teljes egésze alatt gondunk volt a kapcsolószekrénnyel – nyilatkozta Kele­men Péter, aki egy évvel korábban bajnoki bronzérmet szerzett a kezdők között.
A székelyudvarhelyi központú hétvégi ralit – amelyet nyolc év kihagyás után tartanak meg újra – Szabó Gergő/Borbély Károly (Mit­subishi Lancer EVO XR4) nyerte meg.
Az eredmény: * 9-es osztály: 1. Raul Badiu/Răz­van Hulea (Dacia Logan) 57:54.7 perc, 2. Mădălin Radu Arhire/Radu Dumitriu (Suzuki Swift) 59:28.2 perc, 3. Kelemen Péter/Robert Maior (Dacia Logan) 1:00:53.8 óra; * Logan Kupa: 1. Raul Badiu/Răzvan Hulea 57:54.7 perc, 2. Ke­lemen Péter/Robert Ma­ior 1:00:53.8 óra, 3. Octavian Tîrnovean/Valentin Por­cis­teanu 1:01:27.1 óra. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2013-10-28: Sport - :

Az Aranycsapat Alapítvány felhívása

Mint az Aranycsapat Alapítvány elnöke és a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság főszervezője nagy tisztelettel meghívom Kovászna megye diáksportolóit és kísérőiket a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság küzdelmeinek döntőjére.
2013-10-28: Sport - :

Ismét kikapott Sepsiszentgyörgy (Női kézilabda, A-osztály)

A Sepsiszentgyörgyi Bobowling szombaton Nagyváradon vendégeskedett, és 40–23 arányban kapott ki a helyi Vlady HC-től az A-osztályos női kézilabda-bajnokság B-csoportjának 5. fordulójában.