Intézetekben hagyott, gyakran fogyatékos kelet-európai gyerekek megmentésére költ milliókat saját vagyonából J. K. Rowling. A példátlan sikerű Harry Potter-sorozat Skóciában élő szerzője a Mail on Sunday konzervatív brit lap közéleti magazinjának adott interjúban felfedte: évek óta titkos látogatásokat tesz Moldova, Csehország, Ukrajna és Románia állami gyermekgondozó intézményeiben, ahol sokszor szívszaggató körülményeket tapasztal.
Rowling (felvételünk) elmondta: e látogatásai során többször is szinte ellenállhatatlan kísértést érzett arra, hogy egy-egy rettenetes körülmények között tengődő kisgyereket egyszerűen hazavigyen magával. Hozzátette: tudja, hogy ez mélységesen irracionális gondolat, hiszen semmiféleképpen nem tehette volna meg, de háromgyermekes anyaként ez az ember legerőteljesebb reakciója ilyen helyzetekben.
Az írónő szerint „át kell adni a múltnak azt az exkommunista beidegződést, hogy az állam szemétdombra hajítja” a gondozásába került gyerekeket. Rowling létrehozott egy jótékonysági hálózatot Lumos néven, amely – különösebb hírverés nélkül – már eddig is milliókat fordított gyermekek kimentésére a börtönszerű intézetekből. J. K. Rowling e tevékenységét közvetlenül saját főhőse, Harry Potter inspirálja, a varázslótanonc, aki elvesztette szüleit, és a túlélésért küzd egy nagyon ellenséges környezetben. A párhuzam egyértelmű – mondja a szerző, akit dúsgazdaggá tett az általa kitalált regényalak. A másik inspiráció saját egykori nyomora. „Emlékszem, húsz éve még a saját számtól vontam meg a falatot, hogy a lányom ehessen. Emlékszem olyan napokra, amikor szó szerint semmi pénzünk nem volt” – idézi fel azokat a keserves időket.
A The Sunday Times tekintélyes vasárnapi brit lap – amely minden évben összeállítja listáját (Rich List) a Nagy-Britanniában élő felső ezer becsült vagyonáról – 560 millió fontos vagyont tulajdonított az idén Joanne K. Rowlingnak. Rowling ezzel az idei ezres lista 20. helyezettje, és messze a világ leggazdagabb regényírója, jóllehet az 1990-es évek elején még heti 68 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban. A Mail on Sunday vasárnapi riportja szerint az írónő jótékonysági szervezete Moldovában – a legszegényebb kelet-európai országban, ahol a Lumos tevékenykedik – máris rendkívüli eredményeket ért el: az intézetekben tartott gyerekek száma 2008 óta 63 százalékkal, több mint 11 000-ről 4300-ra csökkent. A gyerekeket ideális esetben saját szüleikhez juttatják vissza, vagy ha ez nem megy, nevelőszülőknél helyezik el. A hosszú távú cél az állami gyermekintézetek végleges bezárása.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.