Az agrártárca év végéig akkreditálja az ország első, mezőgazdasági vonatkozású közösségi alapját – adta hírül a kezdeményező Pro Agro Országos Föderáció. A szervezet szerint 2014-től csatlakozhatnak a gazdák az alaphoz.
A Pro Agro Mezőgazdasági Alap megtéríti tagsága gazdasági veszteségeit olyan károk esetében is, melyekre nem lehet biztosítást kötni – például haszonállatok, növénykultúrák megbetegedése, környezeti csapás.
A csatlakozni akaró gazdának felvételi kérést kell aláírnia, a jelenlegi törvényes keretek között a csatlakozás elkerülhetetlen lesz. Aki nem akar tagja lenni a mezőgazdasági közösségi alapnak, 80 százalékos megvonásra számíthat az országos költségvetésből folyósított támogatások esetében – hívja fel a figyelmet az AgroRomania szaklap.
A Pro Agro Föderáció két évvel ezelőtt alakult, az agrártermelésben, kereskedelemben, termékfeldolgozásban érintett tizennégy szakmai szervezetet, szövetséget, terméktanácsot, munkaadói szervezetet fog össze. Idén hivatalosan is felvették az unió két legnagyobb agrárszervezetébe, a COPA–COCEGA-ba.
A kormány június végén hozta meg a mezőgazdasági közösségi alapok létrehozását jóváhagyó határozatot. Augusztusban a Romániai Agrártermelők Egyesületeinek Szövetsége elsőként jelentette be egy közösségi alap létrehozásának szándékát, de eddig konkrétumot nem közöltek a nyilvánossággal. (Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.