Magyar tükör

2013. október 29., kedd, Világfigyelő

„Ennek a rendezvénynek, amelyen a demokratikus ellenzék pártjai közösen vettek részt, az összefogást kellett volna szolgálnia!” – magyarázta bizonyítványát néhány nappal a botrányba fulladó ellenzéki ünnepségek után Mesterházy Attila MSZP-elnök, akit nemrég saját pártjának kongresszusán mint Magyarország jövendő miniszterelnökét mutattak be (?), mintha előre innának a medve bőrére, noha jelenleg medve sincs, medvebőrről nem is beszélve.

* Aki látott felvételeket erről az összejövetelről, tudja: a többezres tömeg egyöntetűen azt kiabálta, összefogást, mert elegük van már abból, hogy az MSZP vezére kisajátítja a rendezvényeket, miután – némely baloldali elemzők is megírták – padlóba döngölte egyetlen szövetségesét, Bajnai Gordont, és az Együtt 2014 a közvélemény-kutató intézetek szerint mélyponton áll. Ezért is vehették az MSZP-s politikusok rossz néven, hogy táboruk nem ért egyet azzal, amit ők összefogásként értelmeznek, és teljes ellenzéki együttműködést szeretnének. Erről beszélt a rendezvényen Bokros Lajos és Kuncze Gábor is, egyik sem akar indulni a választásokon. Bokros most szervezi pártját, Kunczénak csak egy szabadelvű szövetsége van. * A rendezvényen a szerveződő szabad demokrata párt vezetője, Fodor Gábor is az összefogást szorgalmazta, kifejezve a többség óhaját, hiszen együtt is kevés esélyük van a győzelemre – legalábbis a közvélemény-kutató intézetek jelenlegi felmérései szerint –, de külön-külön semmi. S ezután jött Gyurcsány Ferenc, aki – legalábbis Bajnaihoz vagy Mesterházyhoz viszonyítva – gyújtószónok, s most is rájött, mit akar a tömeg! Azt mennydörögte, hogy újra kell gondolni az ellenzéki összefogást, és ki kell végre már jelölni a közös ellenzék vezérét. Az MSZP politikusai nem vették észre: a volt miniszterelnök és pártja már hetek óta kiszabadult a karanténból, ahova a szocialisták zárták, alakulatának népszerűsége megy fölfelé, s most visszaadja a kölcsönt, hiszen be akar kerülni a parlamentbe, így semmi sem igazán lehetetlen számára – volt pártjába jókat rúgni pláne nem. Néhány napja mondta el, hogy MSZP-elnök korában nem is sejtette, honnan jönnek a választási pénzek, sőt, tudni sem akarta. Ide tényleg nem kell kommentár. * Egy harcos Gyurcsányt hallhattunk – már minden rosszat elmondtunk róla az elmúlt években, de itt és most, Bajnaival és Mesterházyval összehasonlítva mégiscsak kiderül: pojácaság ide, populista demagógia oda, ő mégiscsak politikus, a másik kettő pedig műkedvelő. Az ellenzéki összefogás hajója pedig léket kapott. A jövő évi választás eredménye már most megjósolható, úgyhogy ennek sok jelentősége nincs.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 247
szavazógép
2013-10-29: Világfigyelő - :

Az autonómia nem kegy, hanem jog

A magyar Országgyűlés tegnapi ülésén napirend előtti felszólalásában Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő a székelyek nagy menetelését felidézve hangsúlyozta: a magyarság, bárhol is éljen, nem fogadja el, hogy má­sodrendű polgára legyen Európának.
2013-10-29: Közélet - Farkas Réka:

Márciusban újrakezdjük? (Várja a kormány válaszát az SZNT)

A székelyek nagy menetelését kezdeményező, szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) várja a román kormány válaszát, és azt, hogy tárgyalásra hívják Bu­karestbe az SZNT, a székelyföldi önkormányzatok, a magyar pártok képviselőit. „Csak rajtuk áll, hogy jövő március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napja megemlékezés lesz, vagy egy még nagyobb demonstráció” – mondta el a Háromszéknek Izsák Balázs, az SZNT elnöke.