Farkas Réka
Aki ott volt vasárnap Kököstől Bereckig az országút jobb oldalának valamelyik pontján, az tisztában van azzal: nincs értelme a számháborúnak, kevéssé számít, hogy a román sajtó alig 10–15 ezerre becsülte tömegünket, s az sem mérvadó, hogy próbálják elhallgatni, meg nem történtté tenni a székelyek nagy menetelését.
Akiknek tudniuk kell, pontosan tudják, hogy nagyon sokan voltunk, ilyen léptékű tiltakozó megmozdulás évek óta nem volt Romániában, s akár a szemetet a szőnyeg alá, ideig-óráig félresöpörhetik követeléseinket, de ha nem hajlandóak a párbeszédre, elboríthatja őket a következő vagy az azt követő tiltakozás hulláma.
Megmutattuk Bukarestnek, a világnak, de ami még ennél is fontosabb, megmutattuk saját magunknak, hogy képesek vagyunk kimozdulni a kényelmes tespedésből, hajlandóak vagyunk jogainkat akár az utcán is követelni, méltósággal, büszkén és együtt tudunk fellépni, ha szülőföldünket, megmaradásunkat, jövőnket fenyegeti veszély.
Voltak apró hiányosságok, ahol kevesebben gyűltek össze, nem érezték ugyanazt, mint Kökösben vagy Kézdivásárhelyen a több tízezres tömegben, a rádiók hiányában csúszott az összehangolódás sok helyen, sete-sutára sikeredett a záró momentum, s beárnyékolta az összefogás, az együttlét örömét, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt nem tudott felnőni a feladathoz, minden előzetes felkérés, egyeztetés dacára sem volt képes lemondani pártjelképeiről. Ezek azonban csak pillanatnyi rossz szájízt okoztak, az egyet akarás végighullámzott az 53 kilométeres élőláncon, mindenki érezhette a kék-arany zászlók tengerében, hogy akadály immár nem létezik.
Minden adott volt vasárnap, hogy sikeres legyen a székelyek nagy menetelése, aki részt vett, sokkal gazdagabban, erősebben térhetett haza, a távol maradók nagy élménnyel lettek szegényebbek. Szinte bizonyos, akik belekóstoltak ebbe, ha szükség lesz, elmennek a következő megmozdulásra is, hiszen a kishitűséget már legyőztük. Márciusban Marosvásárhelyen 30 ezren voltunk, vasárnap Háromszéken 120 ezren, legközelebb már lehetünk 200 ezren. Elkezdődött a menetelés Székelyföld autonómiájáért, most már csak rajtunk múlik, hogy kitartsunk a célig.
Ha megőrizzük mindazt, amit most elnyertünk: az összefogást, a közösségi erő mámorát, a román hatalom még ideig-óráig elhallgathatja, semmibe veheti követeléseinket, de hosszabb távon muszáj lesz számolnia velünk. Engednie kell, ha látja, hogy mi nem engedünk.
