Barót tanácsa szerdai ülésén nem járult hozzá, hogy az önkormányzat megvásárolja a temető melletti telket. Az ellenzéki tanácstagok úgy vélték, Barótnak egyéb prioritásai vannak, mintsem parkbővítésre költsenek hatalmas összeget.
Lázár-Kiss Barna András polgármester szerint a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülettel partnerségben elkészített park népszerű, jó lenne tehát bővíteni a zöldövezetet, mellé kis játszóteret és parkolót kialakítani. Az MPP-s Nagy István viszont azt mondta: az RMDSZ nem akar mást, mint minden rendelkezésére álló pénzt elkölteni, s „haveri társaságának” újabb megrendeléseket adni. „Azt mondják, a kis park elkészítésére hetvenezer lejt költöttek, most további tízezreket adnának ki a telek megvásárlására és újabb hetvenezer lejt berendezésére. Mindezt úgy, hogy a park nem is olyan népszerű, padjainak kihasználtsága mintegy két- százalékos. Szerintem nem időszerű most erre költenünk” – mondotta a volt városvezető. A néppártos Szép Béla szerint is lenne, hova költeni a pénzt, s azt javasolta, inkább az ingázó diákok bérletpénzét előlegezzék meg. A polgáriak másik tanácstagja, Vass Csilla a kóbor kutyák helyzetének megoldását tartja fontosabbnak, ifj. Antal Mihály (EMNP) a város bejáratainak környékét rendezné előbb, illetve a hó eltakarítását tenné hatékonyabbá. Szilágyi Sándor (MPP) úgy fogalmazott, amíg minden falunak nincs ivóvíz- és szenyvízhálózata, addig egyéb prioritása nem lehet a városnak. Nagy István végezetül az elfogadott beruházási listát vette elő, s bizonygatta, a parkbővítés nem szerepel a fontosként meghatározott célkitűzések között.
A kétharmados támogatottságot igénylő tervezet mellett mindössze heten voksoltak (a szavazáskor éppen nem tartózkodott a teremben a felsőrákosi Kotecz Attila), az EMNP és MPP hét képviselője pedig tartózkodott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.