Az első bécsi döntés 75. évfordulója

2013. november 2., szombat, Világfigyelő

Hetvenöt éve, 1938. november 2-án hozták meg az első bécsi döntést, amely visszajuttatta Magyarországnak a Felvidék Trianonban elcsatolt magyarlakta területeit.
 

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni béke a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, ennek érdekében a harmincas évektől a versailles-i békerendszer megváltoztatásában szintén érdekelt fasiszta Olaszországgal és a nemzetiszocialista Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat. A Csehszlovákia szudétanémetek lakta területeit Németországnak ítélő, 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Francia­ország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezmény függelékébe bekerült, hogy a prágai kormánynak Magyarországgal és Len­gyelországgal is rendeznie kell területi vitáit. Az egyezmény erre három hónapot adott, azzal a kikötéssel, hogy ha ezen idő alatt nem születik döntés, az érdekelt felek ügyüket a müncheni konferencia résztvevői elé vihetik.
A magyar–csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek Komáromban, de öt nap múlva már meg is szakadtak. A magyar kormány ezután kérte a döntőbíráskodást, ami alól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és csak 9,8 százaléka szlovák (az új határokon túl 67 ezer magyar maradt).
A visszaítélt területekre 1938. november 5–10. között vonult be a magyar honvédség, Horthy Miklós kormányzó Komáromba és Kassára látogatott el. Az utólagos kiigazításokkal a visszacsatolt terület 12 012 négyzetkilométerre nőtt.
A területi revízió folytatódott: 1939 márciusában, amikor Csehszlovákia megszűnt létezni, Hitler engedélyezte, hogy Magyar­ország megszállhassa Kárpátalját. Az ekkor elfoglalt terület nagysága 12 171 négyzetkilométer volt 496 ezer lakossal, ezek 12 százaléka volt magyar. Az 1940. augusztus 30-án megszületett második bécsi döntés révén Észak-Erdély és a Székelyföld került vissza Magyarországhoz, a 43 591 négyzetkilométernyi területen élő 2 185 546 ember 51,4 százaléka volt magyar. Az országgyarapítás utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék megszállása volt, amikor 11 475 négyzetkilométer került Magyarországhoz, az 1,03 milliós lakosság mintegy harmada volt magyar. Ekkorra Magyarország Tri­anonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a lakosság pedig több mint négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok közé került.
A bécsi döntésekért azonban súlyos árat kellett fizetni: Magyarország elveszítette külpolitikai önállóságát, és belesodródott a katasztrofális vereséggel végződő második világháborúba. Az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti (lényegében trianoni) határait, semmisnek nyilvánította az első és a második bécsi döntést, sőt, a Szigetközben még három falut át kellett engedni Cseh­sz­lovákiá­nak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2013-11-02: Világfigyelő - :

Párbeszéd a lehallgatásról

Párbeszéd kezdődött a magyar és az amerikai illetékes szervek között a lehallgatási ügyről – közölte a Külügyminisztérium Martonyi János tárcavezető és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár megbeszéléséről beszámolva tegnap.
 
2013-11-02: História - Kádár Gyula:

„Tiszta” Romániát! (15.)

Gyilkosságok Erdély-szerte
A kivégzések módja, brutalitása Erdély-szerte hasonló a korábban bemutatott szárazajtaihoz. A Maniu-gárdák és az önkéntesek a kivégzésekre rendszerint mondvacsinált kibúvót keresnek és találnak. Az atrocitásokra az ürügy gyakran a helyi magyar és román közösségek közti gazdasági érdekellentét. Mind­ezek mellett a nemzetiségi sérelmek teljesen eltörpülnek.