Megkülönböztetést terveznek
Romániában 860 ezer mezőgazdász tengődik a megélhetés határán, kötelességünk segíteni őket – jelentette ki a Pro Agro Szövetség kongresszusán Daniel Constantin szakminiszter. Az agrártárca politikája szerint támogatni fogják a kisgazdaságok piaci érvényesülését.
A minisztérium a legkevesebb öt hektáron dolgozó gazdákat támogatná, miközben 860 ezer termelő 1–5 hektár közötti területet művel meg. Számukra a szövetkezés jelentheti a megoldást – véli a miniszter. Nem arról van szó, hogy teljesen megvonják a támogatást, de a tervek szerint megkülönböztetett mértékű támogatást kapnának az 1–5 hektáros, 5–30 hektáros és az ennél nagyobb területtel rendelkező gazdák. Jövő év tavaszán, a támogatási kérések leadásakor fog kiderülni, kinek jelent valóban előnyt a tervezett megkülönböztetés.
Támogatni kell, nem megadózni
Daniel Constantin agrárminiszterrel találkozik a mai nap folyamán Ötvös Mózes. A szarvasmarha-tenyésztők megyei egyesületének vezetője az állattenyésztési és növénytermesztési támogatások összegének emelését, a folyósítás könnyítését kívánja szorgalmazni a miniszternél. A támogatásból származó jövedelem megadózását is szóba fogja hozni. A támogatásokat a mezőgazdaság fejlesztésére, a termelés serkentésére folyósítják, a kormánynak, Ponta miniszterelnöknek is meg kell értenie, hogy nálunk ez a gazdasági ágazat lemaradt. Ha fel akarunk zárkózni az uniós gazdák sorába, ha piacon akarunk maradni, támogatni kell a mezőgazdászokat, nem megadózni őket – mondta Ötvös. Az elnök ugyanakkor kiemelte a mezőgazgasági kifizetési ügynökséggel (APIA) való jó együttműködést. A szarvasmarha-támogatási kérések leadását megkönnyítette, hogy a hivatal saját épületében biztosított helyet az egyesület munkatársainak az igazolások kibocsátására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.