Két idős embert gázolt el a mentő Kézdivásárhelyen, egyikük belehalt sérüléseibe, társa súlyos állapotban a kórházba került. A kézdivásárhelyi mentőszolgálat egyik autója Kézdiszentkeresztről szállított egy beteget a városi kórházba.
A Molnár Józsiás és Dózsa György utca kereszteződésében a gyalogátjárón elütötte az úttesten átkelő V. L.-t és V. V. M.-et. Előbbi belehalt sérüléseibe, az asszonyt súlyos állapotban a Brassó megyei kórházban ápolják. A megyei mentőszolgálat közleménye szerint a mentőautó fényjelzése működött. A rendőrség arról számolt be: nem szándékos emberölés és testi sértés gyanújával folytatják a kivizsgálást. Albert-Tóth Jakab, a megyei rendőrség főkapitány-helyettese elmondta, meg kell vizsgálniuk, a mentőautó szirénája működött-e, ha igen, mikor kapcsolták azt be, a gépkocsivezető körülnézett-e az átjáró előtt. Annak ellenére, hogy a szirénázáskor a sürgősségi kocsinak előnyt kell biztosítani, azt is figyelembe kell venni, hogy idős emberek igyekeztek átkelni a gyalogátjárón. A sofőrtől vért vettek az esetleges alkoholszint megállapítására. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.