Újra áll az ikavári csonka torony

2013. november 7., csütörtök, Közélet

Csernáton község vezetősége 2010-ben önerőből kezdte el az Ika pataka és Nagypatak találkozása fölötti ikavári csonka torony restaurálását, amit régészeti feltárás előzött meg. A restaurálást Derzsi Sámuel baróti vállalkozó szakemberei végezték, a felújítási terveket Fekete Márta sepsiszentgyörgyi építész készítette el.
 

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Bölöni Dávid csernátoni polgármester érdeklődésünkre elmondta: kötelességük megmenteni az utókor számára a vár első, délkeleti öreg tornyát. 2011-ben, amikor Kelemen Hunor irányította a kulturális tárcát, ötvenezer lejt kaptak állami alapokból Ika vára további restaurálási tervére, de a kormányváltás után már nem ré­szesültek támogatásban. A polgár­mes­ternek azt üzenték Buka­restből, hogy egy halom kőre nem köl­tenek pénzt. Újraépítették az előző esztendőben visszabontott kőfalat, amire újabb kétméteres várfal került, ugyanakkor a torony belső szerkezetét is meg­erősítették.
Idén a helyi tanács arról döntött, hogy önerőből, saját költségvetéséből folytatja a zömtorony restaurálását, amire 200 000 lejt különítettek el. A szakemberek 4,6 méteres kőfallal toldották meg a zömtorony magasságát, amire egy ideiglenes tető is került. A községi erdőből vágták ki a végleges tető­szerkezethez szükséges fát, ám ez csak a jövő év tavaszán kerül a helyére. Bölöni Dávid azt is elmondta, hogy a két évvel ezelőtti feltárási munkálatok során egy kis edény is előkerült, amely­hez hasonlót Buda várában találtak. Az edényt a régészek elvitték restaurálni, az akkor készült jegyzőkönyv szerint a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba fog visszakerülni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2013-11-07: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Háromszékiek is tüntettek (Tanárok tiltakozása Bukarestben)

Ötvenhat pedagógus utazott tegnap Sepsiszent­györgyről a fővárosba, csatlakozva a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Országos Szövetsége által szervezett nagyméretű tiltakozó akcióhoz.  Az ágazatban tevékenykedők többek közt azt követelik a kormánytól, hogy az oktatásra fordított összeg a nemzeti össztermék 6 százalékát tegye ki jövő évben.
 
2013-11-07: Közélet - Iochom István:

Figyelmeztették Csernáton polgármesterét

A hosszabb ideje Spanyolországban élő, mindenkit feljelentő Dan Tănasă figyelmét nem kerülte el a csernátoni sportcsarnok sem, melyen szerinte csak magyarul szerepel a létesítmény neve. Tănasă ez év február 11-én beadványban panaszolta be Bölöni Dávidot, Csernáton község polgármesterét ezért.