Amit szabad Bukarestnek

Traian Băsescu visszakézből riposztozott, mondván, Rogozsin, amint felébred, előbb elereszt egy nyilatkozatot Romániáról, és csak azután issza meg a reggeli teáját.
Természetesen tévedés lenne, ha magyar szemüvegünkön keresztül úgy közelítenénk meg a problémát, mintha a Moldovai Köztársaság, vagy ahogy Romániában jobban szeretik emlegetni: Besszarábia (ez nagyjából stimmel, de a történelmi régió kis része ma Ukrajnához tartozik) Románia vagy a románok Erdélye lenne. Annál is inkább, mert a Moldovai Köztársaság független állam, ráadásként még ott van nekik a Dnyeszter Menti Köztársaság (közkeletűbb nevén: Transznisztria), ami de facto külön állam, amióta orosz segítséggel egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét (amit a világon egyetlen ország sem ismer el).
Ugyanakkor érdekes párhuzamokat is kínál Románia és keleti szomszédja – „ősi román föld” – bő két évtizedes legújabb kori történelme, már ami a nemzetpolitikát illeti. Ha még emlékszünk rá, a magyar állampolgársági törvény módosításakor a magyarországi kormánypárti képviselők sűrűn hivatkoztak „a román mintára”, és nem véletlenül: Bukarest gyakorlatilag a Moldovai Köztársaság polgárai kedvéért lazított az állampolgársági törvényén. Ma már ott tartanak, hogy egy képviselői indítvány azon személynek is megadná az állampolgárságot, aki valamely román közösséghez sorolja magát, és ismeri a román nyelvet. Tehát senkinek sem szükséges igazolnia, hogy egykor ő vagy valamelyik felmenője román állampolgár volt. A beterjesztő szerint valamennyi bukaresti parlamenti párt támogatja a módosítást. Én lefogadnám, hogy sem az EU-ban, sem az Amerikai Helsinki Bizottságban nem okoz majd ez nagy morgást, pedig ilyenképpen tényleg etnikai alapon biztosítanának mondjuk a Timok-völgyi (szerbiai) románoknak állampolgárságot, amivel egyébként elviekben semmi bajom. Az EU-nak talán lenne, de egy „jó tanu­lónak”, „mintaországnak” ennyit még elnéznek.
Ennek ellenére azért is fura ez a nagy európai csend, mert a román–moldovai viszony az unió keleti határáról is szól, és én még nem találkoztam olyan ellenérvvel, amely Románia schengeni övezethez csatlakozását emiatt vétózta volna meg (jelenleg a franciák például a „romaexport” miatt fekszenek keresztbe). Mi több, szeptember végén a román diplomácia be tudta mozdítani az egész EU-t a moldovai bor védelmében. A történet röviden: Oroszország betiltotta a borimportot a Moldovai Köztársaságból, márpedig a szomszédoknak az az egyik legfőbb exportcikkük. Erre Da­cian Cioloş, az Európai Bizottság agrárbiztosa ugrott, és sürgősségileg liberalizálták a moldovai bor európai terjesztését. Vele egy időben a román gazdasági miniszter, Daniel Constantin felkérte a nagy kereskedelmi láncokat, hogy töltsék fel készleteiket „testvéri nedűvel”. Mindezt az egyik legnépszerűbb televíziós újságíró, Moise Guran a maga visszafogott hitelességével megírta és elmondta, moldovai borok fogyasztására buzdította szépszámú követőit.
Könnyű dolga volt. Hiszen a közvélemény-kutatások szerint a románok elsöprő többségben unionisták, és még azok is a két ország egyesülése mellett szavaznának zsigerből, akiknek fogalmuk sincs a Prut folyótól keletre élő véreikről vagy az ottani realitásokról. Nyilván az egyesülésről az EU mellett lenne egy-két szava Uk­rajnának és Oroszországnak is, de ez a románokat nem nagyon érdekli. Ez olyasfajta nemzeti minimum náluk, ami fölött még csak vita sem lehetséges. Márpedig az egyesüléssel nem csupán Transznisztria és a Gagauz Autonóm Terület problémáját örökölnék meg, hanem integ­rálniuk kellene a szépszámú orosz közösséget is. Szóval lenne, min gondolkodni. Főleg, hogyha az őshonos magyarokkal sem tudnak zöld ágra vergődni.

DEMETER SZILÁRD
(Heti Válasz)