A massza

2013. november 9., szombat, Máról holnapra

Az amerikai horrorfilmben – melynek címét ideloptuk – egy különös bíborszínű massza jelenik meg a földön, valahol a békés, nyugodt amerikai kisvárosban, s minden élőlényt magába szippant, nő, nő, mint a mesebeli kisgömböc, és elnyeléssel fenyegeti egész Amerikát. Világos, hogy meg kell semmisíteni, míg végleg magába nem szippantana bennünket. Romániában a korrupció szippant be min­dent és mindenkit, politikust, üzletembert.

A tévékben – a gyónások, vádaskodások és politikusi nagyáriák színterén – egyik hír lekörözi a másikat. Miközben a mogulok csatornái még mindig a Boc-kormány és a Demokrata Liberális Párt és holdudvarának korrupciós ügyeivel vannak elfoglalva – néha ki is pattan valami, s elkezdődnek a végtelen perek –, a sajtó magát végveszélyben érző másik fele, a B1 televízió és az Evenimentul zilei a mai, kormányon levő koalíció politikusainak, klientúrájának korrupciós ügyeit igyekszik feltárni. Nincs olyan hét, hogy valamelyik mi­niszter vagy államtitkár ne vonulna be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészségre. A kormány gazdaságpolitikája katasztrofális, állandóan nőnek az illetékek, az adók, újabbak jelennek meg.
Ebben a helyzetben Sorin Roşca Stănescu volt sajtócézár – jelenleg liberális képviselő – bejelentése levegőhöz juttathatná a kormányt, ha bizonyítani is lehetne a nyilatkozat „tényként” kezelt adatait, misze­rint Traian Băsescu államelnök első mandátumának kampánya idején, 2004-ben körülbelül hétmillió dollárt kapott külföldi és hazai magáncégektől. Az adományok – amelyek a kampányelszámolásokban, nyilván, nem szerepelnek – a D. A. Szövetség számláira érkeztek. Mivel Sorin Roşca Stănescu nem hátrál, fenntartja vádjait – kevesebbért már ítéltek el politikusokat, Năstase volt kormányfőt például –, s arra hivatkozik, hogy újabb bizonyítékokat tart kezében, kényte­len megszólalni az államfő is. Mindennek elmondja Sorin Roşca Stănescut, hazugnak, bajkeverőnek, szemét­ládának – ezt már megszokhattuk: a közbeszéd stílusa igen eldurvult –, s azzal védekezik, fölöttébb idegesen, hogy a szövetségnek régi lejes bankszámlái voltak, dolláradományokat nem is kaphattak. Ezt a kijelentést már elhangzásakor sokan nevetségesnek tartották.
Egy bizonyos: a botrány dagad, rávilágít a román politikai élet egyik Achilles-sarkára, a kampánypénzek körüli teljes zűrzavarra, de világos: a vád olyan súlyos, hogy a függetlenségére a médiánál is rátartibb korrupcióellenes ügyészség is elkezdi a vizsgálatot. Most kiderül, börtönbe vonul-e a hírhedett Roşca Stănescu, vagy nehéz idő vár egy év múlva, mandátuma lejárta után az államfőre, s aligha fogja gazdálkodással tölteni öregkori napjait, ahogyan tervezi.
Mindenesetre a nagy, országot behálózó korrupciós massza ismét bugyborékolt egyet, kérdés, kit fog végleg beszippantani.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1150
szavazógép
2013-11-09: Közélet - Fekete Réka:

Ünneplés a tereken (45 éves a Művészeti Népiskola)

Az 1968-as megyésítéssel egy időben létrejött sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola tanárai, tanítványai az intézmény negyvenötödik születésnapján kilépnek az iskola falai közül, ma és holnap a város különböző terein, valamint a parkban tartanak zenés előadásokat, jövő héten pedig szakmai konferencián tanácskoznak a szabadidős művészeti oktatás vetületeiről.
 
2013-11-09: Közélet - Kuti János:

Luxusadót az élelmiszerekre! (Kármentő)

Sokkal jobban járnánk, ha a Nemzetközi Valutaalap gyámság alá venné az országot. Nem kellene ide sem pénzügyminiszter, sem kormány, sem parlament. Az IMF adja a pénzt, ő szabja meg a feltételeket. Mi meg húzzuk a rövidebbet, s utódaink megadják majd a kölcsönt.