Otthonunk – több, mint lakásunk – a benne mindennapi életét élő család, az egymáshoz tartozás belső melegét sugározza. Valamikor három, napjainkban inkább csak két nemzedék óvott „vára” („az én otthonom az én váram”). Ideális körülmények között a társadalom eme sejtjének „véd- és dacszövetsége”.
Télen ezt a belső meleget marasztalóbbá és otthonosabbá külső meleggel tesszük. Testünk ugyan rendelkezik belső hőszabályozó rendszerrel, és ezáltal bizonyos mértékig kivédi a környezet lehűlt levegőjének ártó hatását, de aligha szolgálja egy család zavartalan életét, ha bundában és „hőt termelő” borzongással védekezünk ellene. A tél érkeztével tehát fűtenünk kell, hogy jó legyen a közérzetünk.
Napjainkban több lehetőség kínálkozik a fűtésre. Fűtőanyagok: különösen falun a fa, ma már ritkábban a szén (vigyázzunk a szén-monoxid-mérgezésre a kémények rendszeres takarításával!), fűtőolajok (folyékony szénhidrogén), gáz (földgáz vagy palackozott propán-bután gáz) és végül villamos energia. Hogy melyiket és hol használjuk, ez a rá fordított beruházás és folyamatos használat költségeitől függ, illetve olyan előnyöktől és hátrányoktól, hogy melyik milyen veszéllyel járhat, vagy mennyire környezetszennyező. Figyelembe kell vennünk a veszteséget is, amely a gáz esetében lehet akár harmincszázalékos, az elektromos fűtésnél pedig egyáltalán nincs.
A lakás hőmérsékletét befolyásolja a falak vastagsága és milyensége, függ a vakolattól, az emberi test hőleadásától, a lakás elektromos készülékeitől, világításhoz, főzéshez használt hőforrásoktól, hogy az ablak egy, két vagy három rétegű, ha radiátorunk van, annak méretétől (ha több elemből áll, kevesebb a hőveszteség). Kevesebb hőt ad le a radiátor, ha zománcozott vagy festett, hasonlóképpen, ha előtte rács van vagy falmélyedésben helyezik el.
Általában vitatott a belső hőmérséklet hőfoka. Ez a használt helyiségek kitettségétől, magasságától, de attól is függ, hogy vannak-e szomszéd lakások, és ott fűtenek-e? Általában 16–22 Celsius-fok között ajánlott. A nappaliban 21, a hálószobában 18, fürdőszobában 24, folyosón 18, lépcsőházban 12 fok, de ezek az ajánlások attól is függnek, hogy hányan tartózkodnak a helyiségben, nyugalmi testhelyzetben vannak-e, vagy fizikai munkát végeznek. (Nyugalmi helyzetben 80, nehéz testi munkát végezve 500 kcal hőt bocsát ki naponta az ember.)
Az emberi test párologtat. Ez lakott helyiségben 35–70 százalék közötti relatív páratartalmat jelent (függ a személyek számától, a szellőztetés gyakoriságától stb.). Kedvezőnek a 60 százalékos páratartalmat tekintik. Nagyobb levegőnedvesség a vízgőz kondenzációjával, kicsapódásával, ez pedig a falak, különösen a sarkok, a szekrény mögötti fal megpenészedésével jár (leginkább a konyhában, fürdőszobában). Általában a rövidebb ideig tartó, de gyakoribb (napjában háromszor) szellőztetés ajánlott. Manapság gyakori a falak külső-belső szigetelése. Fontos a lemezek résmentes illeszkedése, ellenkező esetben a réseken „megszökik” a meleg, és párakondenzáció keletkezik ezeken a helyeken.
Legtöbb lakásban a fűtés- és melegvíz-szolgáltatást ugyanazzal a táv- vagy házi szivattyúval keringésbe hozott egy- vagy kétcsöves fűtésrendszerrel oldják meg (általában 90/70 Celsius-fok előremenő, illetve visszatérő hőfokkal). Energiatakarékos a szintén kielégítő, 75/65 Celsius-fokos hőlépcsős rendszer.
